Tájékoztatjuk a gépjárművezetőket, hogy a Völgységi Advent rendezvény keretében szervezett program ideje alatt a Kaszinókert Rende...
Bonyhád Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában álló bérlakás szociális alapon történő bérbeadására. Ré...
Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony képviselte városunkat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által tar...
Szép eredményekkel zárták a völgységiek a Cegléden tartott IKMF Kettlebell World Championship megmérettetést. Vadász Judit világba...
Bonyhád | Dátum: 2016. 11. 26.
– Az elmúlt éveket alapul véve, talán még soha nem csatlakoztak ennyien ehhez a programunkhoz, szívből köszönöm mindannyiuknak! – mondta szombaton este Filóné Ferencz Ibolya a város adventi koszorúját körülálló emberekre pillantva. Bonyhád polgármesterének kezdeményezésére idén is folytatódik a szép hagyomány: a szeretet ünnepére való közös hangolódás, készülődés jegyében felragyognak a lángok a hatalmas koszorú gyertyáin. Az első meggyújtását egy bájos kislány, Metz Dorina vállalta örömmel és mosolygós arccal, édesanyja kezében. Ezt megelőzően Wigand István katolikus plébános kérte közös imádságra a jelenlévőket, akik elismerően nyilatkoztak a polgármester kezdeményezéséről.
V. B.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 26.
- A futballmérkőzéseken két himnusz szokott felcsendülni: egy a vendég, egy a hazai csapat tiszteletére. Az imént csak egyet énekeltünk el, amivel kifejeztük a magyarok határokon átívelő összetartozását – fogalmazott köszöntőjében Potápi Árpád János szombaton reggel, a Városi Sportcsarnokban rendezett Összetartozás Teremlabdarúgó Torna megnyitóján. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett, a sportesemény alapgondolata Izményből származik, az ottani torna folytatásának tekinthető a bonyhádi teremfoci kupa, amelynek üdvözölte valamennyi résztvevőjét, a szervezőknek, valamint a város polgármesterének: Filóné Ferencz Ibolyának pedig köszönetet mondott a lehetőségért.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 25.
Valamennyi előterjesztésnek zöld utat adtak szavazatukkal a képviselők a november 24-i ülésen. Így a város gazdálkodásának I-III. negyedévi helyzetét taglalót is támogatták, amelynél Filóné Ferencz Ibolya összefoglalójában kiemelte: a jól előkészített költségvetésnek, valamint a megfontolt, körültekintő működésnek köszönhetően továbbra is stabil Bonyhád gazdálkodása – és ez egyaránt igaz a közös önkormányzati hivatalra, valamint a város intézményeire is.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 24.
Kedves bonyhádiak!
Folytatva a szép hagyományt, arra biztatom Önöket, hogy idén is hangolódjunk közösen a szeretet ünnepére. Karácsony közeledtét jelezve, gyújtsuk meg együtt a gyertyákat a város adventi koszorúján. Az első alkalomra november 26-án, szombaton, a 18 órakor kezdődő katolikus misét követően kerül sor a Városháza előtt.
Szeretettel várok mindenkit!
Filóné Ferencz Ibolya
polgármester
Bonyhád-Pomáz | Dátum: 2016. 11. 24.
Kiváló eredményekkel tért haza a bonyhádi Bartók Béla Zeneiskola növendéke, Havasi Kristóf János a nemrég Pomázon megrendezett VI. Országos Szaxofonversenyről – tájékoztatott Elmauer József igazgató. Az ifjú zenész az I. korcsoportban megosztott első helyezést ért el, a kötelező darab bemutatásáért pedig a legjobb előadói díjat kapta a zsűritől, amelynek Götz Nándor, az előadott mű szerzője is a tagja volt.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 24.
– Köszönöm szépen Bonyhád Város Önkormányzatának, élén Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszonynak azt, hogy idén is a segítségünkre voltak a munkánkban – jelentette ki Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója a szervezet szerdai véradó ünnepségén, amely az idén összekapcsolódott a helyi jótékonysági koncerttel.
– Természetesen szívesen segítettünk és tesszük ezt a jövőben is! Legyen szó egy véradási lehetőség népszerűsítéséről, vagy éppen arról, hogy a helyiséget, amit a helyi Vöröskereszt működése során használ, ingyenesen biztosítjuk számukra – ezt már Filóné Ferencz Ibolya tette hozzá.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 23.
Tájékoztatjuk tisztelt betegeinket, hogy a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Laboratóriumában 2017. január 1-től előjegyzési rendszert vezetünk be. A vérvételek előjegyzés alapján történnek, időpont kérése kötelező!
Bonyhád | Dátum: 2016. 11. 23.
Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész, etnofotográfus és író nemrég visszatért szűkebben vett szülőföldjére, Tolna megyébe. Szeretné, ha ez a vidék kapacitálni tudna abból, amit ő adni tud.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 22.
További jó erőt, egészséget kívánt Illés Ferencnének Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere 90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Eta nénit hétfőn Árpád utcai otthonában. A gratuláló szavak mellett Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tartalmazó díszoklevéllel és az önkormányzat ajándékával és virágcsokorral kedveskedett a város megbecsült polgárának, aki családja körében, köszönettel fogadta a polgármester figyelmességét.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 21.
Megalakulásának 25 éves jubileumát ünnepelte vasárnap a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott programmal a Bonyhádi Székely Kör Népdalköre. A közel másfél órás, szívmelengető eseményen beszédekkel, a baráti csoportok pedig szép műsorcsokorral kedveskedtek a születésnapos völgységieknek.
Mint elhangzott: a Népdalkör igazi „bonyhádikum”, amely viseletével, magatartásával, szorgalmával, tenni akarásával, eredményeivel és alázatával kimagaslik a hazai hagyományőrző civil szervezetek közül. A város nevében Szabó Tibor alpolgármester gratulált a jubileumhoz, egyúttal megköszönte a Bíró Sándorné vezette egyesületnek azt a példaértékű munkát, amit a közösség érdekében fejtenek ki.
Bonyhád | Dátum: 2016. 11. 21.
Az első világháborúban részt vett Tolna megyei katonák – különös tekintettel öt gyalogezrednek a világégésben betöltött szerepére – volt a gerince Lieszkoszvky Larion levéltáros előadásának, amelyet a Múzeumbaráti kör által szervezett téli múzeumi esték című előadássorozat rendezvényén tartott.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 19.
– A mai program is jó alkalmat ad arra, hogy valamennyiüknek megköszönjem az éves munkáját. Azt, ahogyan példaértékű módon segítenek a rászorulókon, nehéz sorsú embertársainkon – emelte ki köszöntőjében Filóné Ferencz Ibolya pénteken, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bonyhádi Csoportjának szervezésében zajlott bál megnyitóján.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 18.
A napokban tartotta – a már hagyományossá vált – német nyelvű „Ki mit tud?” versenyét a Solymár Imre Városi Könyvtár. A megmérettetés két kategóriában, két helyszínen párhuzamosan zajlott, összesen mintegy 150 gyermek részvételével.
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 16.
Az egészség, az egészséges életmód és gondolkodás állt a november 7-től 10-ig tartó Egészséghét programjának középpontjában a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. Fritschi-Bottyán Noémi, a központ munkatársa, a rendezvény főszervezője tudatta, az előadások témája sokszínű volt, de akik az összes előadót figyelmesen végighallgatták, észrevehették a lényegi mondanivalót: a betegséget rossz, kellemetlen dolognak éli meg az ember, pedig az egy jel, egy lehetőség arra, hogy megálljon és elgondolkodjon. Például azon: mit csinált rosszul? Min kell változtatnia? Többet kell pihennie?
TovábbBonyhád | Dátum: 2016. 11. 16.
Ministráns fiatalokat vitt kirándulásra nemrég a Mecsek északkeleti részére a Máltai Szeretetszolgálat bonyhádi csoportja - tájékoztatta lapunkat Surján József, a csoport vezetője. Az idén augusztus 20-án megnyitott szászvári várkastély, ahol a fiatalok kézbe is vehették a középkori harci eszközöket, és fel is próbálhatták őket. Több időt töltöttek Püspökszentlászlón, ahol megcsodálhatták az arborétumot, a püspöki nyári kastélyt.
Tovább