+
Bezárás Menü
0°C
2023. december 07.
Ambrus
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Összes hír

Több mint kétmillió forinttal támogatja a VÖT a települések civil szervezeteit

Több mint kétmillió forinttal támogatja a VÖT a települések civil szervezeteit

Mórágy | Dátum: 2016. 04. 14.

A Bonyhádi Gondozási Központ vezetői állásának pályázati kiírásáról szóló napirendi ponttal kezdődött a Völgységi Önkormányzatok Társulásának (VÖT) csütörtöki ülése, amelynek ezúttal a mórágyi Gránit Közösségi Ház adott otthont – Glöckner Henrik, Mórágy polgármesterének szíves meghívását elfogadva. Elhangzott, 2016. november 1-jétől öt évre új intézményvezetője lesz a Gondozási Központnak, miután a jelenlegi igazgató: Varga Gyöngyvér nyugállományba vonul. Filóné Ferencz Ibolya társulási elnök valamennyi településvezető nevében köszönetet mondott Varga Gyöngyvérnek közel három évtizedes, példaértékű szerepvállalásáért.

Tovább
Szép születésnapja volt Kati néninek

Szép születésnapja volt Kati néninek

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 13.

További jó erőt, egészséget kívánt Gergely Péternének Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere 90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Kati nénit szerdán a Szabadság utcai Idősek Otthonában. A gratuláló szavak mellett Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tartalmazó díszoklevéllel és az önkormányzat ajándékával kedveskedett a város megbecsült polgárának, aki az intézmény lakóinak, dolgozóinak körében, köszönettel fogadta a polgármester figyelmességét. A szépkorúak – kedveskedve születésnapos társuknak – egy szép dallal lepték meg Kati nénit; az éneklés után pedig közös sütizés következett.

Tovább

A bonyhádi csapat nyerte az V. Jakucs László földrajzversenyt

Bonyhád-Szeged | Dátum: 2016. 04. 13.

Az SZTE V. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny döntőjében bonyhádi, békéscsabai, egri, szegedi és szabadkai diákokat, pedagógusokat is díjaztak. Az SZTE TTIK a tehetséggondozás jegyében minden tudományágban szervez középiskolai tanulmányi versenyt. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) V. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyére 4 ország, 36 iskola 104 csapata jelentkezett.

Tovább
Azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az EU jogszabályait

Azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az EU jogszabályait

Bonyhád-Budapest | Dátum: 2016. 04. 13.

Csak azt szeretnénk elérni, hogy Románia tartsa be a saját és az Európai Unió jogszabályait - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a kommunizmus idején elkobzott romániai magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány igyekszik segíteni a határon túli történelmi egyházakat, civil szervezeteket és magánszemélyeket abban, hogy beadványaik eljussanak az európai fórumokra, illetve ők maguk meg tudjanak jelenni ott. Emellett igyekeznek mozgósítani a magyar európai parlamenti képviselőket, hogy támogassák őket, és minden lehetséges fórumon emeljék fel a szavukat az érdekükben.

Tovább
A tanórán kívül is jeleskedtek a perczelesek

A tanórán kívül is jeleskedtek a perczelesek

Bonyhád-Szekszárd | Dátum: 2016. 04. 12.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság idén is megrendezte a Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupájának megyei döntőjét. A verseny két részből állt: egy elméleti és egy gyakorlati, ügyességi próbatételből. A Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Iskolájának három tanulója dobogós helyen végzett.

Tovább

Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program

Dátum: 2016. 04. 12.

2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására.

Tovább

A polgármester is felköszöntötte Anna nénit

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 11.

További jó erőt, egészséget kívánt Fábián Istvánnénak Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere 90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Anna nénit hétfőn Móra utcai otthonában. A gratuláló szavak mellett Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tartalmazó díszoklevéllel és az önkormányzat ajándékával kedveskedett a város megbecsült polgárának, aki családja körében, köszönettel fogadta a polgármester figyelmességét.

Tovább

Illés Pál lett a legeredményesebb kistermelő

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 11.

A Völgységi Hegyközség, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ valamint a Danubiana Kft. 19. alkalommal hívta életre a Tolnai Borvidék Völgységi Körzetének Borversenyét, amelynek a napokban zajlott az eredményhirdetése a művelődési központban.

Tovább
Remekül tolmácsolták a költeményeket

Remekül tolmácsolták a költeményeket

Bonyhádi Járás | Dátum: 2016. 04. 11.

Négy korcsoportban 42 diák csatlakozott a járási tankerületi szavalóversenyhez, amelynek a BÁI Széchenyi István Általános Iskola adott otthont.

Tovább
Lírai alkotók, természeti képek

Lírai alkotók, természeti képek

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 08.

Két pedagógus, Fekete Gyöngyi és dr. Tillmanné Csoma Éva első kiállítók munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési központban. A kiállítást Kovács Ferenc, a Megyei Prima Díjas festőművész-tanár, a Bonyhádi Képzőművészeti Kör vezetője nyitotta meg.

Tovább
Továbbra is Fenyvesné Palkó Mária a megyei elnök

Továbbra is Fenyvesné Palkó Mária a megyei elnök

Tolna megye | Dátum: 2016. 04. 08.

A bonyhádi Fenyvesné Palkó Mária újabb négy évre kapott bizalmat, így továbbra is ő vezeti az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség Tolna megyei szervezetét.

Tovább
Nyeregbe pattantak

Nyeregbe pattantak

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 08.

Az elmúlt hétvégén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Sajó Péter-emlékversenyt. Szombaton Várdombon bonyolították le az időfutamversenyt, vasárnap pedig Bonyhád és térsége (Bonyhádvarasd, Kisdorog, Tabód, Zomba) adott otthont a mezőnyversenynek, amely egyben országos szezonnyitó is volt. A magyarokon kívül Szlovákiából, Ausztriából, Romániából, Szerbiából és Horvátországból érkeztek indulók, szombaton közel százan, vasárnap pedig 252-en (!) álltak rajthoz, hogy leküzdják az időfutam 5, 10, illetve 14, valamint a mezőnyverseny 20, 25, 50, 100, és 125 km-es távjait. A szekszárdi, kölesdi és tamási egyesületek jól szerepeltek, aranyból, ezüstből és bronzból is begyűjtöttek jó pár érmet.

Tovább
Használatba vehető az ugrópálya

Használatba vehető az ugrópálya

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 06.

2015 augusztusában negyvenmillió forintos beruházás kezdődött a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium területén, az Atlétikai Centrum és a kollégium közötti részen: a Magyar Atlétikai Szövetség finanszírozásában a nemzetközi szabványnak megfelelő távol-, magas- és rúdugró helyek kialakításával őszre elkészült az ugrópálya. Októberben azonban az időjárás meghiúsította a befejezést és a használatbavételt. A napokban a végére értek az apróbb javításoknak, pótlásoknak, és immár a tavaszt jelezve a rúdugró szivacsok is kikerültek a pályára, mely ezzel használatba vehetővé vált.

Tovább
Remek volt a Vörösmarty iskola bálja

Remek volt a Vörösmarty iskola bálja

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 06.

Együtt báloztak a Vörösmarty iskolás szülők, pedagógusok, barátok, ismerősök. 

Tovább
Szép sikerekkel büszkélkedhetnek a széchenyis diákok

Szép sikerekkel büszkélkedhetnek a széchenyis diákok

Bonyhád | Dátum: 2016. 04. 06.

Tovább
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz