+
Bezárás Menü
0°C
2023. november 30.
András, Andor
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Összes hír

Petőfi és társai, modern környezetben

Dátum: 2015. 03. 19.

Kreatív, sikerrel záruló kezdeményezés – röviden így összegezhető a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézményének projektnapja. A „Perczel Móric katonája” elnevezésű program során az iskola tanárai és diákjai játékos formában elevenítették fel a polgárosodás korát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcot.

Tovább

Potápi Árpád János példás szerepvállalását ismerték el

Dátum: 2015. 03. 18.

– Nemes feladatunk és egyben kötelességünk is a múltra visszatekinteni! – hangsúlyozta beszédében vasárnap Tóth Marián, aki – a szép hagyományokat folytatva – a bonyhádi március 15-i megemlékezés szónoka volt. A völgységi város felvidéki testvértelepülésének, Tardoskedd polgármestere örömét fejezte ki, hogy idén is a bonyhádiakkal együtt róhatta le tiszteletét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt.
A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott ünnepség folytatásaként átadták a Perczel-, illetve a Völgység Talentuma-díjakat.

Tovább

Aranyat ért a kék órában fényképezett májvirág

Dátum: 2015. 03. 18.

Sikert sikerre halmoz a bonyhádi természetfotós: Ritzel Zoltán. Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a balkáni fakopáncs című felvétele egy francia madárfotó pályázaton kiérdemelte a verseny fődíját, a napokban újabb örömteli hírt kapott.

Tovább

Képben voltak a lapokkal

Dátum: 2015. 03. 17.

Március 15., a Magyar Sajtó Napja alkalmából vetélkedőt szervezett felső tagozatos általános iskolások számára a Solymár Imre Városi Könyvtár, amelyhez kilenc csapat csatlakozott Bonyhádról és Tevelről.

Tovább

Új eszközökkel gazdagodtak

Dátum: 2015. 03. 17.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bonyhádi Tankerületének támogatása révén megújult a BÁI Vörösmarty Mihály Általános Iskola informatikai szaktanterme.

Tovább

A legsikeresebb fiatalok Pécsett bizonyíthatnak

Dátum: 2015. 03. 17.

A XXVI. Zrínyi Ilona Matematikaverseny első fordulóján 65005 diák oldotta meg a tudáspróba feladatait. A résztvevők közül 15313 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák. Tolna megyében 6 város 7 iskolájában zajlott a megyei forduló 1189 résztvevővel.

Tovább

Fontos lépés a város, és az itt élők jövője szempontjából

Dátum: 2015. 03. 17.

– Az utóbbi évek legnagyobb mezőgazdasági beruházását szeretné megvalósítani a város, amihez szüksége van a Bezerédj utca mögötti, a tulajdonát képező nyolc hektáros területre. Kizárólag erre, valamint a település jövőjére és a lehetséges új munkahelyek létrejöttére való tekintettel kezdeményezte az önkormányzat a haszonbérleti szerződések azonnali hatállyal történő felmondását – tette világossá Filóné Ferencz Ibolya.

Tovább

Szárnyalt a diákok fantáziája

Dátum: 2015. 03. 13.

Szemet gyönyörködtető alkotások születtek a BÁI Arany János Gimnáziumi Intézményegység által meghirdetett, az iskola névadójának tiszteletére rendezett rajzversenyre.

Tovább

Nemzetközi sikerrel büszkélkedhetnek

Dátum: 2015. 03. 13.

Remekeltek a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (BÁI) Bartók Béla Zeneiskola növendékei a napokban zajlott Nemzetközi Fafúvós Versenyen, Szabadkán. Pókai Eszter gyönyörű klarinét, míg Daradics Flórián Sándor szaxofon játékával ért el első helyezést.

Tovább

Mosolyt csalhatnak a lájkolók a kerisek arcára

Dátum: 2015. 03. 13.

A Tolna Megyei Szent László Szakközép Iskola és Kollégium bonyhádi Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézménye is csatlakozott a mosolyfestok.hu és a JUB Kft. által meghirdetett pályázathoz. A legnépszerűbb közösségi portálra feltöltött fotójukat népszerűsítve járulhatnak hozzá az érdeklődők az iskola sikeréhez.

Tovább

Bonyhád is csatlakozott a programhoz

Dátum: 2015. 03. 13.

Filóné Ferencz Ibolya polgármester – csatlakozva Kovács Szilvia ötletgazda (Karcag) által létrehozott „A legszebb konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz – meghirdeti a helyi programot/versenyt. 

Tovább

Áprilisig lehet jelentkezni

Dátum: 2015. 03. 13.

A Völgységi Önkormányzatok Társulása (VÖT) idén is meghirdette – kétmillió forintos keretösszeggel – a közművelődési rendezvények támogatását célzó pályázatát, amelyhez a térség településeinek bíróságilag bejegyzett civil szervezetei csatlakozhatnak.

Tovább

Elkészült az iskola új felirata

Dátum: 2015. 03. 12.

Markovics Mihály tervei alapján elkészült a BÁI Vörösmarty Mihály Általános Iskola új felirata, amely az intézmény hátsó bejáratánál lévő falon látható.

Tovább

Élménygazdag kirándulás

Dátum: 2015. 03. 12.

A szekszárdi Német Színház Struwwelpeter (Kócpeti) című előadását tekintették meg a BÁI Vörösmarty Mihály Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói.

Tovább

A borosgazdák szakértelme révén jó nedűk készültek

Dátum: 2015. 03. 12.

– Annak ellenére, hogy a 2014-es év több szempontból is csapnivaló volt, a zsűri véleménye szerint minőségi, jó nedűk készültek, ami a gazdák szakértelmét, lelkiismeretes munkáját támasztja alá – összegezte Márton Béla a jubileumi, XV. Bonyhád-Völgységi Regionális Kistermelői Borversenyre leadott mintákat alapul véve.

Tovább
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz