+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A gyengébb lepattanózásuk okozta a bonyhádiak vesztét

A gyengébb lepattanózásuk okozta a bonyhádiak vesztét

Az előző fordulóban a Kecskemét U23-as csapata ellen megszakadt a Bonyhád hatmeccses vereségsorozata, ezért a Debrecen utánpótlás-csapata ellen is bízhattak egy újabb bravúrban.

Somogyfoki Szabolcsék optimizmusából jókora részt levágott a DEAC első negyedben eleresztett hat hárompontos, de lelkesedésükből nem sokat veszítettek. Habár egy pillanatig sem vezettek, a tíz pont körül hátrányukat sokáig tartani tudták. Az utolsó negyedben öt pontra sikerült is visszakapaszkodniuk (70–65), de a triplák mellett a lepattanócsatát is elveszítették a völgységiek (44, illetve 34), ez pedig már soknak bizonyult az újabb bravúr eléréséhez.

A DEAC-ban Tóth Bence (23 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) és Tóth Gergő (8 pont, 10 lepattanó) is két számjegyű lepattanót ért el, bonyhádi oldalon Somogyfoki Szabolcs (15 pont, 8 lepattanó) volt a legeredményesebb.

NB I/B, Zöld csoport, 19. forduló

DEAC U23–Knipl Kft. Bonyhádi KSE 85–74 (23–16, 21–19, 23–24, 18–15)
Debrecen. V.: Sallai I., Sörlei, Gergely Cs.
DEAC: TÓTH B. 23/12, KISS K. 14/9, Kalassai 16, Opre 7, TÓTH G. 8. Csere: Fábián Sz. 6, Szekeres F. 3, Várbíró, Zsuga. Edző: Kádár Tamás.
BKSE: Maskaljevic 4/3, Gébert 6, Baki S. 9, SOMOGYFOKI Sz. 15/3, Dorogi 14. Csere: Pupp B. 10, TÖMÖSVÁRY 14, Jakab M., Csobán, Ugrinics 2. Edző: Morgen Frigyes.

„Az első negyedben extrán dobott a Debrecen, így kialakult egy elég nagy különbség. Vissza tudtunk jönni többször a meccsbe, de sajnos a támadó-lepattanókért zajló csatát elveszítettük, és ez megbosszulta magát. Azt gondolom, ez volt a kulcs leginkább a végjátékban” – összegezte a látottakat a bonyhádiak trénere.

A BKSE szerdán 17.45 órától a sereghajtó Egernél vendégszerepel.

Forrás: Teol.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz