+
Bezárás Menü
0°C
2022. augusztus 19.
Huba
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM

A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm

Imázsfilm Tolna megyéről
A könyvekről szólt a hétvége

A könyvekről szólt a hétvége

Kirchné Máté Réka „Itt repül a nagymadár” című könyvét is bemutatták Bonyhádon a könyvfesztiválon. A szerzővel Finta Viktor, a Tolnai Népújság főszerkesztője beszélgetett.

Máté Réka külsős szerzőként lapunknak is sokszor készít fotókat és sok éve van munkakapcsolatban a szerkesztőséggel. Finta Viktor hangsúlyozta, tudta, hogy Máté Réka nagyon jól fotóz, de azzal nem volt tisztában, hogy ennyire jól is ír. Kérdésére, hogy honnan jött a könyvkészítés ötlete és miért éppen most, a szerző elmondta, mindig is jelen volt az életében az írás, már gimnazistaként is tudósított az iskolából és verseket is faragott. 

-  Ez a könyv sem egy regény, inkább több kisebb történet, melyek mind-mind egy adott képhez, vagy fotózási élményhez kapcsolódnak. A könyv azért csak most született meg, mert bár érett a gondolat, nem voltak konkrét időzítési terveim. A könyvtárosok azonban megkérdezték nem is olyan régen, hogy tudnék-e ajánlani valami jó könyvet az intézménynek és akkor éreztem, hogy itt az idő – mondta a szerző.

Az első fényképezőgépét tízéves korában kapta édesapjától, aki szintén fotózott. Máté Réka elárulta, hogy sosem tanította fényképezni az édesapja, de a látásmódot tőle tanulta. Nagyon reméli, hogy tetszenének a képei fotós édesapjának. – Nagyon szeretem a természetet, itt teljesen kikapcsolódom, eggyé válok a környezetemmel, érzem az illatokat és a legkisebb zajokat is meghallom, néha össze is rezzenek, mint egy riadt szarvas.

– A természet nem adja könnyen magát, idő kell, míg elnyerjük a bizalmát. Ettől olyan izgalmas és érzelmes az egész. A könyvön keresztül beléphetünk a természet kapuján és egy izgalmas utazás részévé válhatunk – tette hozzá Máté Réka. A fotós azt is elmesélte, hogy nem a természettel kezdte a fényképezést, gyerekként az iskolatársait és a családtagjait fényképezte, de amikor megalapították a Bonyhádi Fotóklubbot, akkor kezdett el igazán a természet felé fordulni, körülbelül tíz éve.

Forrás: Teol.hu

Vissza