Fantasztikus hangulat jellemezte az idősek napi rendezvényt, amelynek ezúttal is a sportcsarnok adott otthont. Immáron több éve íg...
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása. Részletek a csatolt plakáton.
– Csupán egy dolog hiányzik ahhoz, hogy tökéletesnek nevezhessük a Völgységi Múzeum kiváló programjait: ez pedig a résztvevők szám...
Több fontos kérdésről is határozott szerdai tanácskozásán a bonyhádi képviselő-testület. Ezek között voltak az intézmények energia...
– Szívből örülök annak, hogy ma ismét átadhatunk egy fontos, a városlakók javát szolgáló beruházást – jelentette ki Filóné Ferencz Ibolya csütörtökön, a Rákóczi utcában sajtótájékoztatóval egybekötött programon. Bonyhád polgármestere a szépen felújított orvosi rendelő kapcsán mondta mindezt. – Több fejlesztésünk is párhuzamosan zajlott, amelyek döntő része szeptemberre már elkészült, ugyanakkor vannak projektek, amelyek októberben zárulnak, jelesül a mostani beruházás is. A kormányzati támogatás, a sikeres pályázati szereplés, illetve az önkormányzat által társított önerő révén több, mint egymilliárd forint összértékben valósítunk meg beruházásokat 2015-ben. Ezek közé tartozik a három önkormányzati tulajdonban lévő rendelő felújítása is.
Bonyhád Város Önkormányzata közbeszerzési eljárást folytatott le az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Bonyhádon” elnevezésű építési beruházás (pályázati azonosító: (DDOP-3.1.3/G-14-2014-0046) kivitelezése tárgyában. A nyertes kivitelező a PSN Építőipari Kft. lett. A kivitelezés vállalkozói díja bruttó 44 millió 928 ezer 747 forint.
A július 30-án átadott Szent Imre utca 3. szám alatti, dr. György Mária rendelője után elkészült a 7150 Bonyhád, Rákóczi utca 3. szám alatt található dr. Sebestyén József rendelőjének felújítása is. A július 20-án kezdődött kivitelezés az alábbi területeket érintette: homlokzati nyílászáró csere hőszigetelt, műanyag nyílászárókkal, fűtésrendszer korszerűsítés új kazán, vízmelegítő került az épületbe, a komplex akadálymentesítés jegyében parkoló, akadálymentes feljáró és mosdó készült, valamint kiépítésre került indukciós hurok a nagyothallók részére. A rendelő teljes belső burkolatának felújítása, részleges cseréje, valamint a falak festése is megtörtént, és elkészült a szociális helyiségek teljes felújítása is. A villamoshálózat cseréjével együtt korszerű világítástechnikával szerelték fel a rendelőt, a mosdókban a lámpák automatikus fel- és lekapcsolással működnek. A rendelőre fordított építési beruházás költsége pályázati és önkormányzati forrásból összesen bruttó 11 millió forint. A napi munkát segítő, illetve napjainkban már feltételező informatikai eszközöket is sikerült a pályázat keretéből biztosítani.
Filóné Ferencz Ibolya hangsúlyozta, dr. Sebestyén József révén új eszközökkel, bútorzattal és árnyékolástechnikával gazdagodott a rendelő, amiért hálás volt a város vezetése a háziorvosnak. – Valamennyi munkatársam, páciensem nevében köszönöm az önkormányzat segítségét, szerepvállalását – tette hozzá dr. Sebestyén József.
Bonyhád polgármestere arra is kitért beszédében, hogy a most átadott épület mellett elkészült dr. Cseh Miklós rendelője is. Az átadás időpontját a lépcsőjáró liftek engedélyezésének elhúzódása okozta, de a betegeket már a város mindhárom rendelője megújulva, megszépülve várja.
Az ünnepség után tartotta tanácskozását a város képviselő-testülete, amely a napokban elhunyt györei polgármester, Csoma József tiszteletére gyászszünettel kezdődött. Ezt követően Filóné Ferencz Ibolya minden részletre kiterjedő tájékoztatóval szolgált a jelenlévőknek az elkerülő út építésével kapcsolatban. A grémium a nyílt ülésen tárgyalt napirendek mindegyikét elfogadta.
Vissza