+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 16.
Csongor, Joakim
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A központi háziorvosi ügyeleti díj és a közművelődési pályázat keretösszegének emelése is téma volt

A központi háziorvosi ügyeleti díj és a közművelődési pályázat keretösszegének emelése is téma volt

Az idei év utolsó ülését tartotta a Völgységi Önkormányzatok Társulása (VÖT) pénteken. A tizenhat előterjesztés közül első napirendi pontként a központi háziorvosi ügyelet működtetéséről hallgattak meg beszámolót dr. Barcza Zsolt főorvostól. – Nem szolgálhatok jó hírekkel – kezdte az ügyeletet működtető BZS Bt. vezetője. Majd kifejtette, a folyamatosan emelkedő költségek miatt ő is erre kell javaslatot tegyen, ami az ügyeleti díjat illeti.

Azt kérte az érintett polgármesterektől, hogy támogassák az eddigi 44 forint/lakos/hónap díj 50 forintra történő emelését. Indoklásként azt is elmondta, hogy a rendszer költségeinek emelkedéséhez vezet az is, hogy – a korábbi évek tendenciáját folytatva – a háziorvosok részéről folyamatosan csökken az ügyeleti hajlandóság. Helyettük sok esetben olyan külsős cég munkatársai csatlakoznak a feladatellátáshoz, amely szolgáltatásért kiugróan magas díjat kell fizetnie. – Az elmúlt 13 évben nem tudtam olyan kéréssel fordulni Önökhöz, amit ne tudtak volna teljesíteni, bízom benne, hogy most sem lesz másképpen – jegyezte meg dr. Barcza Zsolt. Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere, a VÖT elnöke annyiban egészítette ki az elmondottakat, hogy megyei kitekintésben az eddigi és a javasolt ügyeleti díj sem számít kiugrónak. Sőt, ebből a szempontból lényegesen jobb helyzetben van a Völgység a többi térséghez képest. Ezt a szempontot – és a kötelező önkormányzati feladatellátást – alapul véve azt kérte a polgármesterektől, hogy tárgyalják meg az előterjesztés részleteit a saját képviselő-testületükkel. A következő napirendnél Filóné Ferencz Ibolya arra tett javaslatot, hogy az eddigi 2,3-ról 3 millióra emeljék a VÖT által minden évben a civil szervezetek számára meghirdetett közművelődési pályázat keretösszegét. Ezt a megnövekedett költségekkel indokolta, ami az egyesületeket is érinti, továbbá azzal, hogy évek óta nem történt változás a keretösszegben. Ezt is elfogadták a polgármesterek, mint ahogy az ezt megelőző és követő valamennyi napirendi pontban foglaltakat. A tanácskozás végén Filóné Ferencz Ibolya megköszönte valamennyi kollégája éves munkáját, mindenkinek jó egészséget kívánt a továbbiakhoz.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz