+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

A meggyes-mákos rétes is megédesítette a napot

Ünnepi búcsúmisével, majd az azt követő szeretetvendégségen köszöntek el a helyiek  Erb József katolikus plébánostól, aki a Baranya megyei Himesházán folytatja szolgálatát. A szívmelengető programon zsúfolásig megtelt a Római Katolikus Plébániatemplom, ahol Filóné Ferencz Ibolya, a város polgármestere, valamint Bányai Márton, az egyházközösség világi elnöke is köszönetet mondott Erb atyának a lelkiismeretes, példamutató szolgálatáért.

  
A szeretetteljes programon köszöntek el a hívek Erb József plébánostól
(fotók: Farkas László)
képgaléria

Az ünnepi misét követően a Plébánia udvarán folytatódott a program. A hívek – hálájuk jeléül – megannyi finomsággal kedveskedtek Erb Józsefnek. Így például bőven volt abból a meggyes-mákos rétesből, ami a plébános személyes kedvence. Erb atyát a Mecseknádasdról érkező Wigand István váltja, aki augusztus 1-jétől teljesít szolgálatot Bonyhádon.

 Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony beszéde:
 
„Tégy meg minden jót, ami tőled telik, amilyen eszközzel csak tudod, amilyen módon csak tudod, ahol csak tudod, akivel csak tudod, ameddig csak tudod.”
 
Szeretve Tisztelt Józsi Atya!
Kedves Bonyhádiak!
 
John Wesly gondolataival szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a búcsúztató alkalmából szólhatok néhány szót a város nevében. Megtisztelő és egyben megható is számomra.
 
Kedves Józsi Atya!
Papi életednek bonyhádi időszakából,- amely mindig hozott sikereket, örömmel teli pillanatokat, de néha kudarcot, bánatot is,- számos eseményét lehetne ebben a kicsit szomorú, de mégis ünnepi pillanatban felidézni. Közös élményeink közül szívesen emlékezem az állami ünnepeinken megtartott szentmisékre és megemlékezésekre, a Szent István napi kenyérszegésre, az októberi fáklyás, néha eső áztatta didergésekre a temetőben, vagy akár az adventi gyertyagyújtás fényeire. Büszkén idézem fel azokat az alkalmakat melyeken támogatást kapott a megválasztott új képviselőtestület, kérve a jóisten áldását is emberpróbáló munkákhoz. Azzal, hogy példamutatóan részt vállaltál a város életéből is, a körülöttünk lévő embereket, hívőt és nem hívőt egyaránt arra figyelmeztettél: csak közösen, összefogással érhetjük el céljainkat.” Jót tenni ahol, és akivel csak tudod” Szívből sajnálom, hogy a mi közös megkezdett utunknak nincs folytatása!
 
"Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte", tartotta Kalkuttai Boldog Teréz Anya.
 
Kedves Hívek!
A lélekkel teli emberek, akik azt a bizonyos megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan belső fényt sugározzák maguk körül, gazdagabbá teszik környezetük életét. Mindazokét, akikkel együtt élnek, együtt dolgoznak, vagy akikkel egyszerűen csak valamikor találkoztak. Józsi atyát ilyen lélek teljes embernek ismertem meg.
Szorgos, odaadó plébánosként vezette szerzetes társával, Albert atyával és segítőivel a híveket. Ö az aki, ha kellett százfelé szakította a szívét-lelkét, mindenkinek. Fáradhatatlanul ment előre és vitte magával a többieket, megpróbálva a lehetetlent: mindenkinek eleget tenni! Jókedvű, vidám, bátorító személyisége megszólíthatóvá tette minden időben.  Talán néha túl sokat is vállalt! Teste időnként megálljt parancsolt, de felépülve újra a régi odaadással és tettrekészséggel látott a teendőkhöz.
 
Kedves Józsi Atya!
Aki az első sorban jár a többiek előtt, - vezetve, buzdítva azokat- mindig nagy űrt hagy maga után. úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hiányozni fog mosolygós, biztató személyiséged! Szeretném megköszönni a város nevében 10 évi bonyhádi papi szolgálatod, mely mindvégig a magyar és az egyetemes kereszténységet szolgálta.
Végül Márai Sándor gondolataival kívánok még nagyon sok szép esztendőt papi hivatásodban. Kívánom, hogy találd meg új helyeden is a Téged követő nyájat. Találd meg új segítőidet, akik legalább olyan odaadó, szorgos dolgos társaid lesznek, mint a bonyhádiak, a folytatásban!

"Engedd meg lelked belső szépségének, hogy a sötétség birodalmában irányt mutató fény lehessen! Mutasd meg társaidnak, hogyan érdemes élni. Légy példa számukra! Válaszd a boldogságot, az életörömet, szeress másokat és teremtsd meg saját mennyországodat!

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz