+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A város vezetői elköszöntek Fauszt Józsefnétől

A város vezetői elköszöntek Fauszt Józsefnétől

Tragikus és szomorú hír tolmácsolásával vette kezdetét május 24-én a bonyhádi képviselők soron következő tanácskozása.

Az ülés napirendi pontjainak tárgyalása előtt Filóné Ferencz Ibolya arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy sajnálatos módon elhunyt Krachun Szilárd, a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó Bátaapáti polgármestere. A jelenlévők egy perces néma főhajtással emlékeztek a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) egykori vezetőjére. Még mindig a napirendi pontok tárgyalása előtt voltak, amikor egy szomorú és egyben örömteli hírrel folytatta felszólalását Bonyhád polgármestere. Mint mondta, szomorú, hiszen egy kiváló kollégától köszönnek el, aki meghatározó volt az önkormányzat életében. Ugyanakkor örömteli is, hiszen a jól megérdemelt pihenés, nyugdíjas évek következnek az életében. Fauszt Józsefné pénzügyi osztályvezetőnek köszönték meg a 41 éves, kiváló munkáját. Mint elhangzott, 2002. január 1-jétől vezette a pénzügyi osztályt. Filóné Ferencz Ibolya a köszönet hangján szólt hozzá, valamennyi kollégája nevében. Azt mondta, Fauszt Józsefné elévülhetetlen érdemeket szerzett az önkormányzat életében. Az általa képviselt szemlélet, szakmai felkészültség, tapasztalat és munkamorál valamennyiüknek példaként szolgálhat. Minden elképzelhető jót, boldog és tartalmas nyugdíjas éveket kívánt neki. Dr. Égi Csaba alpolgármester ezt követően virágcsokorral köszöntötte a búcsúzó osztályvezetőt, aki szintén felszólalt az ülésen. – Köszönöm polgármester asszonynak, a város valamennyi vezetőjének, a kollégáimnak és első sorban a családomnak, hogy több évtizeden keresztül azzal foglalkozhattam, amit szeretek – emelte ki Fauszt Józsefné. A rá jellemző határozottsággal és humorral hozzáfűzte azt is, hogy „legalább úgy vigyázzanak a város pénzére, mint ha még nála lenne a kassza kulcsa”. Hálás volt a sok segítségért, amit kapott, arról biztosította a képviselő-testület tagjait, hogy a jövőben is figyelemmel kíséri a munkájukat, nem szakad el teljesen az önkormányzattól. Az ülés egyik napirendi pontját (a 2022. évi költségvetés zárszámadási rendeletének megalkotása) elővezetve hangsúlyozta, eddigi pályafutása során mélységeket és magasságokat egyaránt megélt. De az utóbbi évek költségvetései (különösen a 2022-es) minden eddiginél nagyobb pénzügyi stabilitást hozott az önkormányzat működésében. Ezt igazolja az 612 millió 786 ezer 232 forintos tartalék is, amellyel kezdte az idei évet a város. – Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ez nagy eredménynek tekinthető, különösen akkor, amikor a külső körülményeket is figyelembe vesszük – jegyezte meg a pénzügyi osztályvezető. A zárszámadási rendelet mellett valamennyi, a nyílt ülésen tárgyalt napirendi pontnak zöld utat adtak szavazatukkal a város vezetői. Így többek között döntöttek arról, hogy a költségvetés elfogadásakor 50 millió forintban meghatározott árok, járda, parkoló felújítási keretet megemelik 85 millió forintra, amely ezáltal több beruházást tesz lehetővé. A jogszabályi kötelezettségnek eleget téve ugyancsak határoztak a Solymár Imre Városi Könyvtár igazgatói pályázatának kiírásáról, valamint a 2022/2023-as nevelési évben induló óvodai csoportok számának meghatározásáról. Utóbbi napirendnél Horváth Klára, a Varászkapu Bölcsőde és Óvoda intézményvezetője arról tájékoztatta a testületet és a szülőket, hogy minden kisgyermek ott kapott helyet, ahová a szülei szerették volna, ha bekerül. Mint kiemelte, ez fontos és örömteli hír, hiszen nem megy mindig ilyen simán a csoportok beosztása.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz