+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
A Völgységi Roma Napon hirdették ki az ösztöndíjpályázatok eredményeit

A Völgységi Roma Napon hirdették ki az ösztöndíjpályázatok eredményeit

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Bonyhád Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata a völgységi roma napot a Piac téren. A program 15 órakor kezdődött, hét hagyományőrző együttes szereplésével. Fellépett a zombai, a decsi, a bátai, a gyönki, a pári és a tamási hagyományőrző tánccsoport, valamint a Bátai Tambura zenekar. A résztvevőket dr. Égi Csaba is köszöntötte. Bonyhád alpolgármestere - Filóné Ferencz Ibolya polgármester - jókívánságait is tolmácsolva átadta a város vezetésének nevében azt a négy ajándékcsomagot, amit a legkiemelkedőbb eredményt elért roma tanulók vehettek át.

A hagyományoknak megfelelően az idén is kihirdették a bonyhádi roma tanulók nyertes ösztöndíj pályázatainak eredményét, és átadták a jutalomról szóló okleveleket. Mint Kálozdi Józsefné, a nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, negyvenkét iskolás részesült jutalomban. A szabályok szerint a 3 és a 3.5 közötti átlagos tanulmányi eredményt elérő pályázók 10 ezer, az e felettiek pedig 20 ezer forint egyszeri ösztöndíjban részesülnek. Három jövendő első osztályos pedig 10-10 ezer forint iskolakezdési támogatást kapott.
Az esti műsorban két sztárvendég lépett fel, Kis Palika és Rigó Jancsi. Az utcabált éjfélig tervezték, de a vihar hamarabb véget vetett a zenének.

Forrás, képgaléria: Teol.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz