+
Bezárás Menü
0°C
2020. július 02.
Ottó, Ottokár
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

#bonyhadosszetart - jótékonysági adománygyűjtés
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Angyali csapat keresi fel Váralján az időseket

Az időseket keresi fel karácsony előtt az angyali csapat Váralján. Az evangélikus közösség tagjai várják így az ünnepet, együtt énekelnek, imádkoznak, beszélgetnek.

Szülők, gyerekek, evangélikus fiatalok alkotják a Váraljai Angyali Csapatot. Öt éve járnak énekelni – hóban, esőben és sárban is –, hogy megörvendeztessék a település lakóit, elsősorban azokat az evangélikus időseket, akik nehezen mozdulnak ki otthonról, és így vagy egyáltalán nem, vagy csak ritkán jutnak el a templomba. Szőts Erikától, az angyali csapat tagjától megtudtuk, idén december 19-én járják reggeltől estig a falut. Előre egyeztetik az időpontokat, és 20-25 emberhez jutnak el, de az idősek otthonába is betérnek.

– Ajándékot mindig viszünk. Volt, hogy mézeskalácsot, máskor kézzel készített apróságot, például csuhé-angyalkát. Karácsonyi dalokat éneklünk, imádságot, áldást mondunk, a németül beszélő időseknél pedig német imát mondunk. Persze egy kis beszélgetésre is jut idő, nem ritkán együtt nevetünk, és sírunk azokkal, akik otthon fogadnak minket. A dalainkat nem biztos, hogy tisztán, szépen énekeljük, de mindenképpen szívből – mondja.

Szőts Erikától azt is megtudtuk, hagyomány náluk, hogy „adventi készülődés”-t rendeznek, minden alkalom más-más családnál van az esemény. Ilyenkor karácsonyi díszeket készítenek, majd ezeket a karácsonyi vásáron eladják, a bevételt pedig az evangélikus gyerekek támogatására fordítják, például csomagokat készítenek számukra. Idén két alkalommal lesz vásár. Az éneklés és az adventi készülődés szervezője Heroldné Varga Csilla.

Forrás: TEOL.hu

Vissza