+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
„Az idősekkel való találkozás a legszebb pillanatok egyike”

„Az idősekkel való találkozás a legszebb pillanatok egyike”

– Ha közösen visszagondolunk az elmúlt években szervezett idősek napi programokra, akkor valamennyiről elmondhatjuk, hogy nagyszerű hangulatban teltek, ismert dallamok, finom vacsora színesítette ezeket. Bízom abban, hogy ma sem lesz ez másképp – így vezette fel az október 1-jei rendezvényt Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere hozzátette, ami változott az a rendezvény helyszíne. Már az első alkalommal látszott – folytatta –, hogy kinőttük a művelődési házat, ezért is öröm számomra, hogy ma a felújított Városi Sportcsarnokban ünnepelhetünk. Kényelmesen, mégis majdnem kétszer annyian lehetünk együtt, szívből köszönöm, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunkat! – szólt a több mint 500 vendéghez a város polgármestere.
A kiváló hangulat, a finom ételek és Kovács Kati énekes színvonalas műsorának együttese ezúttal is remek programot eredményezett. Sőt, a közönség visszajelzése alapján talán minden eddiginél jobbat. – Ha végiggondolom városvezetői munkám eddigi legszebb pillanatait, az idősekkel való találkozásokat mindenképp ide sorolom. Az a határtalan és őszinte kedvesség és szeretet, jó szándék és figyelmesség, amit az elmúlt években Önöktől kaptam, mindig új erőt adott a sokszor gondokkal teli hétköznapokra. Szívből köszönöm! – emelte ki beszédében Filóné Ferencz Ibolya, aki a szavakon túl és a rendezvény jelentette élmény mellett ajándékkal is kedveskedett a szépkorúaknak: a város újonnan elkészült szakácskönyvét adta át valamennyi résztvevőnek. Azt a kötetet, amely csokorba gyűjti a Bonyhádon élő népcsoportok szokásait és gasztronómiai hagyományait, és amelynek elkészítésében sokan és sokat dolgoztak az elmúlt hónapokban.

Vizin B.

Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony beszéde:
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégeink!

Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek Napi rendezvényünk alkalmából.
Ha közösen visszagondolunk az elmúlt években szervezett idősek napi programokra, akkor valamennyiről elmondhatjuk, hogy nagyszerű hangulatban teltek, ismert dallamok, finom vacsora színesítette valamennyit. Bízom abban, hogy ma sem lesz ez másképp. Ami változott az a rendezvény helyszíne. Már az első alkalommal látszott, hogy kinőttük a művelődési házat, ezért is öröm számomra, hogy ma a felújított Városi Sportcsarnokban ünnepelhetünk. Kényelmesen, mégis majdnem kétszer annyian lehetünk ma együtt. Hogy jó döntést hoztunk mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig néhány nap alatt elfogytak a belépőjegyek.
Szívből köszönöm, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívásunk!
És ha már elhangzott az első köszönet, kövesse még jó néhány, mert van miért köszönetet mondanunk!
Köszönetet mondok egyrészt saját magunkért. Mert azt, hogy vagyunk, és hogy olyanok vagyunk, mint amilyenek, azt Önöknek köszönhetjük. Hiszen minden úgy kezdődött, hogy az életet Önöktől kaptuk, és hogy milyen életet éljünk, azt pedig Önöktől tanultuk meg. Köszönjük féltésüket, törődésüket, gondoskodásukat, a sok fáradozást!  Remélem, hogy sikerül majd gyermekeink, unokáink számára átadni mindazt a jót, amelyben életünk során nekünk volt részünk. Köszönjük!
Bölcsesség, tapasztalat- sokat idézett szavak, amikor idős emberekről, szüleinkről-nagyszüleinkről beszélünk. Nem véletlenül, hiszen a bölcsesség az élettapasztalat gyümölcse. Köszönjük a példamutatást, a tudást és a tapasztalatot, amelyet átadtak nekünk!
Ha végiggondolom, városvezetői munkám eddigi legszebb pillanatait az idősekkel való találkozásokat mindenkép ide sorolom.  Az a határtalan és őszinte kedvesség és szeretet, jó szándék és figyelmesség, amit az elmúlt években Önöktől kaptam mindig új erőt ad a sokszor gondokkal teli hétköznapokra. Szívből köszönöm!

Kedves Vendégeink!
Bár a mai napon kiemelt figyelemben részesülnek, az Önök iránt érzett tiszteletünk és hálánk nemcsak erre az egy napra szól! Minden áldott nap kötelességünk segíteni és gondoskodni időseinkről. Így történik ez intézményeinkben, elsősorban a Gondozási Központban is, ahol nap, mint nap, valamennyi kollégánk, kiváló vezetőik irányításával, magas szakmai színvonalon végzi a hozzájuk forduló idősek, rászorulók teljes körű ellátását. Számunkra nagyon fontos hogyan lehet még több örömet szerezni, a mindennapokban. Erre kiváló példa mind az idős otthonban, mind az idősek klubjában szervezett sok-sok változatos foglalkozás, tevékenység. Bizonyíték erre az éléskamrában sorakozó saját készítésű házi savanyúságokkal, lekvárokkal, szörpökkel, teli polcok, az illatos szappanok, a gyönyörű kézimunkák. És bizonyíték a sokszínűségre, a nyitottságra, az aktivitásra az is, hogy ma is itt vannak körünkben, legalább olyan izgalommal várva ezt a napot, mint mi szervezők.

Kedves klubtagok! Kedves gondozottak!
A gazdag programokon túl igyekszünk a körülményeken is folyamatosan javítani annak érdekében, hogy önök a mindennapjaikat békességben, megbecsülésben tudják tölteni.

Tisztelt Idősek!
A fejlesztéseken túl minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy városunk lakói, így az idősebb korosztály is kiegyensúlyozottabban élhesse mindennapjait. Úgy tartják: „Az okos ember tudatosan él, vigyáz az egészségére és tudja, mikor kell orvoshoz fordulnia.”  Valamennyiünk számára ismert, hogy egészségünk megőrzésében nagy szerepe van a megelőzésnek. Ennek érdekében működik Bonyhádon az Egészség Fejlesztési Iroda, és ezért öröm számunkra az is, hogy az önkormányzat kezdeményezésére benyújtott, nyertes pályázatnak köszönhetően létrejött a Völgység Praxiscsoport. Azzal a céllal, hogy az alap és szakellátás szereplőivel összefogva, szűrési – prevenciós – gondozási tevékenységgel a járásban élők egészségi állapotát javítsa. A megelőzést szolgáló szűrésekre volt lehetőségük a mai napon is az ünnepséget megelőzően. Köszönöm, hogy sokan éltek vele!
És miért fontos mindez számunkra?
Azért, hogy idősödő polgárainknak, minél kevesebb komoly egészségügyi problémával kelljen megküzdeniük. Azért is, hogy egészségesen, boldogan minél több időt tölthessenek családjuk körében –szemükben szeretettel, arcukon mosollyal.

Hölgyeim és Uraim!
Mi Bonyhádiak büszkén valljuk, hogy hétköznapjaink fontos része hagyományaink és kultúránk megőrzése. Ezért nagy örömmel jelentem be, hogy elkészült városunk első szakácskönyve, amelyben az itt élő népcsoportokon keresztül mutatjuk be étkezési szokásainkat, jellegzetes ételeinket. Ebben a hosszú hónapok óta tartó munkában sokan voltak a segítségünkre, köztük 8 ifjú hölgy, akiket most is köreinkben köszönthetünk. Hogy pontosan kik ők arra hamarosan fény derül. mint ahogy arra is, milyen ételek kerültek a szakácskönyve, hiszen ebből adunk ma ízelítőt Önöknek.
Végezetül, ismételten a köszönet hangján szólok valamennyiükhöz.
Legfőképpen a bizalmat köszönjük, és amellett, hogy viszonozzuk, tesszük a dolgunkat Bonyhád, és minden itt élő ember érdekében.
Reméljük, hogy a nekünk adott hitükben sosem fognak csalódni. Bízom abban, hogy az elkövetkező években folyamatosan viszonozhatjuk mindazt a jót, amit adtak nekünk.
 
Engedjék meg, hogy Dsida Jenő: „Én hívlak élni” című versével fejezzem be köszöntőmet:

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni...
 
Isten éltesse Önöket!
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz