+
Bezárás Menü
0°C
2021. november 28.
Stefánia
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

2021. évi adóváltozások
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Bonyhádon mérettették meg magukat a népzenészek

Bonyhádon mérettették meg magukat a népzenészek

A Halmos Béláról elnevezett népzenei verseny harmincnyolc éves múltra tekint vissza, a rendezvényt kétévente tartják Bonyhádon, azonban a tavalyi évben a járványhelyzetre való tekintettel sajnos el kellett halasztani. Szerencsére a zenészeket és énekeseket nem tudták eltántorítani a megmérettetéstől, összesen kilencvenhét versenyprodukciót adtak elő szombaton és vasárnap – mondta el Juhász Józsa, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ igazgatója.

– Halmos Béla mindenkori zsűritag, sőt zsűrielnök volt az Országos Népzenei Találkozókon. Bélát mindenki kedvelte, a népzene iránti szeretete nem volt kérdéses soha, megérdemelten nevezték el róla a népzenei találkozót, méltó tisztelgés az emléke előtt. Halmos Béla gyulai származású, díszpolgárrá is avatták, sőt utcát is neveztek el róla. Nagyon közel áll a szívemhez a bonyhádi népzenei találkozó, ami nagyon jó alkalom arra is, hogy újra összeszokjunk mi, zenészek, a pandémia után – mondta el Nagy Zsolt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanára, a Dűvő zenekar tagja. A találkozó fő vázát a zenekarok és szólisták versenyműsorai alkották. Vasárnap a harmadik versenyprogramot követően a négytagú zsűri értékelte a produkciókat – tanácsokkal, instrukciókkal látta el a versenyzőket. Az értékelés és eredményhirdetés délután kezdődött a művelődési központ színpadán és az emeleti táncteremben. A szólisták, és énekesek díjait dr. Juhász Katalin néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa, népdalénekes adta át. A zenészek, és zenekarok díjait pedig Mohácsy Albert népzenész, okleveles népzenetanár, a Dűvő zenekar tagja. A legjobb versenyzők három kategóriában – felnőtt, ifjúsági és gyermek – nívódíjat, illetve kiemelt nívódíjat vehettek át.

Forrás: Teol.hu

Vissza