+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
„Egy település gazdagsága a programok számában is mérhető”

„Egy település gazdagsága a programok számában is mérhető”

Filóné Ferencz Ibolya köszöntötte a Felvidékiek Egyesülete által szervezett karácsonyi ünnepség résztvevőit szerdán este a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. Bonyhád polgármestere úgy fogalmazott, idén is örömmel fogadta el a meghívást, mint ahogy valamennyi civil szervezet felkérését az év során. – Nem csak anyagi javakban mérhető egy település gazdagsága, hanem például a társadalmi szervezetek által létrehozott programok sokaságában, amiben Bonyhád is bővelkedik – emelte ki a polgármester, hozzátéve: a velük való kiváló együttműködést példázza annak a szakácskönyvnek az elkészülte is, amiben az önkormányzat mellett a településen élő népcsoportok is példás szerepet vállaltak. Így a felvidékiek is. Valamennyi résztvevőnek kellemes programot, meghitt karácsonyt kívánt, valamint egészségben és sikerekben bővelkedő új esztendőt.

V. B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz