+
Bezárás Menü
0°C
2020. július 08.
Ellák, Edgár
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

#bonyhadosszetart - jótékonysági adománygyűjtés
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Értékes tapasztalatokat cseréltek a polgármesterek

Értékes tapasztalatokat cseréltek a polgármesterek

Partnertalálkozóra hívta a Hungária Takarékszövetkezet Tolna- és Baranya megyei önkormányzati partnereit Mecseknádasdra. Közel ötven településvezető csatlakozott az eseményhez, így Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere is.

Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója elmondta, a hagyományosan jó hangulatú összejövetelen a szakmai program nagy hangsúlyt kap. Előadójuk volt Szabó László, a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosság kapcsolattartója, aki a kormányzat stratégiáját ismertette a pénzügyi szolgáltatások átalakításával kapcsolatban. A tervek szerint ugyanis a takarékszövetkezetek a 10 ezer fő alatti településeken postai szolgáltatásokat nyújtanak majd, akár 2018-tól. Ifjú Péter, a TakarékBank Zrt. önkormányzati osztályvezetője az átalakuló takarékszövetkezeti rendszerről, és az egyesült takarékok bővülő kapcsolati lehetőségeiről az önkormányzatokkal tartott előadást. A rendezvényt dr. Kiss László volt alkotmánybíró is megtisztelte jelenlétével.

Forrás: Tolnai Népújság/Budavári Kata

Vissza