+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
„Felajánlom a benzinpénzt a helyi könyvtár javára”

„Felajánlom a benzinpénzt a helyi könyvtár javára”

Telt ház, sok érdeklődő várta kedden este a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban Bayer Zsolt írót, publicistát. De nem csak őket köszöntötte előadásának elején, hanem azokat is, akik már a nap folyamán cikkeztek a völgységi városba érkezéséről. „Ma is éberek voltak a függetlenobjektív gyerekek. Kiderítették, hogy Bonyhádon lesz előadásom, ráadásul az Unioról, amit - finoman szólva - nem annyira kedvelek már. És engem is megleptek azzal a fantasztikus hírrel, hogy „az Unió pénzéből szidhatom az Uniót”, ugyanis a közéleti beszélgetést valami uniós pénzből finanszírozzák – fogalmazott még az előadást megelőzően blogbejegyzésében, amit este szóban is megerősített. Már csak az a kérdés – folytatta –, kinél csapódik le az uniós pénz ma este Bonyhádon? Én ugyanis soha nem kérek tiszteletdíjat a fellépéseimért, ha 100 km-nél messzebb megyek, akkor szoktam elkérni a benzinpénzt. Így állapodtam meg most is a szervezőkkel, és kötöttünk szerződést is, nehogy ne adózzam le a 20 000 (húszezer!) forintot, amennyibe ma kerülök az Uniónak. „Ma nem veszem magamhoz az Unió töménytelen mennyiségű pénzét, hanem felajánlom azt Bonyhád város könyvtárának, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag az általam megjelölt köteteket vásárolhatják meg belőle. Ezek pedig a következőek:

Roger Scruton: Anglia, egy eltűnő ideál

Roger Scruton: A konzervativizmus

Roger Scruton: A nemzetek szükségességéről

Roger Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok (az újbaloldal gondolkodói)

Roger Scruton: Zöld filozófia

Csak azért, hogy a könyvtárba betérő, olvasó bonyhádiak könnyebben megérthessék, miért és hogyan csináltak a futóbolondok, a gazemberek és a függetlenobjektívek pöcegödröt az Európai Unio nevű szép álomból. Remélem, sikerült a mindig éber függetlenobjektívek minden kiváncsiságát kielégítenem. Örülök, hogy segíthettem! – tette hozzá blogbejegyzésében Bayer Zsolt, aki ezt követően közel másfél órás, sziporkázó előadásával lenyűgözte a bonyhádi publikumot, aki tapssal jutalmazták az elhangzottakat.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz