+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Festői környezetben alkotnak

Immár hetedik alkalommal szervezte meg Kovács Ferenc festőművész tanár a Bonyhádi Képzőművészeti Kör nyári alkotótáborát. Ez alkalommal Bátaapátiban jöttek össze, hogy közösen alkossanak, fejlődjenek.

Bátaapátiban – mondhatni festői környezetben – vette kezdetét a Bonyhádi Képzőművészeti Kör immár hetedik nyári alkotótábora, amely ez alkalommal Bátaapáti Alkotónapok névre keresztelt Kovács Ferenc festőművész tanár, a kör vezetője, a tábor főszervezője. Összesen tizennégyen jöttek össze, többségében a kör tagjai, mégpedig azért, hogy a környezetből új ihletet, témákat merítsenek, Feri bácsitól és egymástól is tanuljanak, fejlődjenek. A jó hangulatú, szorgosan dolgozó társaság élelmezéséről két férj gondoskodott.

Túl meleg volt
Az időjárás a hét elején nem kedvezett a szabadban alkotásnak, mert ahhoz túl meleg volt, de azért bejárták a környéket új témákat keresve. A szorgosan telt időt igazolták az első két napban változatos témákban, stílusban és technikákkal készült képek, amelyek szerdán már „kiállítva” sorakoztak a bátaapáti kúria festőműhellyé előlépett félteteje alatt, a falon.

Intenzívebb a fejlődés
– Egy közösségnek nagyon jó, ha a szokásostól eltérő körülmények között is tölthet el időt. Ráadásul a megszokott másfél órás alkalmak helyett itt több napon keresztül együtt vagyunk, ami intenzívebb fejlődést tesz lehetővé. A közösségi alkotásnak van egyfajta varázsa, összeforrasztja a társaságot, a résztvevők egymástól is tanulnak. Itt olykor szinte templomi csend honol, olyan elmerülten dolgozik mindenki – mondta Kovács Ferenc, aki munka közben is oda-odalépett tanítványaihoz, segítve őket, de az elkészült alkotásokat közösen is megbeszélték, értékelték. Megfogalmazása szerint a fő cél az, hogy mindenki megtalálja a maga egyedi stílusát, és ne menjen el a kommersz irányába.
A fejlődés lehetősége miatt csatlakozott tavaly decemberben a körhöz Bacsné Székely Sára, aki autodidakta módon kezdett el festeni 2010-ben. Az elsősorban olajjal és impresszionista stílusban festő, most éppen a pasztell technikával ismerkedő alkotó hangsúlyozta, a társaság nagyon segítőkész és összetartó. Örült a tábor lehetőségének, többek között a sok kihívásban, festői témában bővelkedő környezet miatt.

Az utód is itt van
– Jó, hogy új környezetbe kerültünk, új inspirációkat, hangulatokat, témákat gyűjthettünk – emelte ki Fekete Gyöngyi is. A rajz és történelem szakos pedagógus a bonyhádi Vörösmarty általános iskolában tulajdonképpen Kovács Ferenc utóda, és Feri bácsi szerint lehetséges, hogy a körben is az lesz, hiszen már most is nagyban segíti a munkát.
A gyakorlat mellett minden évben fordítanak időt az az elméletre is, foglalkoznak művészettörténettel, műalkotás-elemzéssel. Ez alkalommal, mentoruk révén kedden este Egyiptom művészetét ismerhették meg behatóbban a résztvevők, akik egyébként a mai nap folyamán zárják a tábort.

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz