+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 16.
Csongor, Joakim
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Fontos lépés a város, és az itt élők jövője szempontjából

– Az utóbbi évek legnagyobb mezőgazdasági beruházását szeretné megvalósítani a város, amihez szüksége van a Bezerédj utca mögötti, a tulajdonát képező nyolc hektáros területre. Kizárólag erre, valamint a település jövőjére és a lehetséges új munkahelyek létrejöttére való tekintettel kezdeményezte az önkormányzat a haszonbérleti szerződések azonnali hatállyal történő felmondását – tette világossá Filóné Ferencz Ibolya.

Bonyhád polgármestere a projekt részletezése előtt hangsúlyozta: tisztában van vele, hogy többen már tavaly ősszel megművelték a parcellájukat, vagyis időt, energiát, pénzt áldoztak a kiskertjükre, de a beruházás előkészítése akkor még nem tartott abban a szakaszában, hogy értesítsék erről a lakosságot. Viszont most – hogy zöld utat kapott az üvegházas fejlesztés – azon voltak, hogy mielőbb tájékoztassák az érintetteket még a tavaszi vetéseket megelőzően. – Felelősen gondolkodó önkormányzatként természetes számunkra, hogy akit igazoltan anyagi kár ért a döntésből kifolyólag, nekik megtérítjük azt – szögezte le a polgármester, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a város lakossága egy emberként áll majd a beruházás mellé, hiszen a projekt valamennyiük javát szolgálja, és a település jövője szempontjából is kiemelkedően fontos.
 
 
„Most, hogy zöld utat
kapott a beruházás,
lehetőség nyílt
a részletek megtárgyalására”
 
– Annál is inkább – folytatta Filóné Ferencz Ibolya –, mert az üvegházas beruházás szorosan kapcsolódik a geotermikus energia hasznosítására irányuló városfejlesztési stratégiához. A polgármester arra is kitért összefoglalójában, hogy a projekttel kapcsolatos párbeszédet szem előtt tartva, minden érintett számára levelet küldtek, amelyben tájékoztatják őket a beruházásról, annak jelentőségéről.
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz