Bonyhád Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Önkormányzat tulajdonában álló bérlakás szociális alapon történő bérbeadására. Ré...
Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony képviselte városunkat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) által tar...
Szép eredményekkel zárták a völgységiek a Cegléden tartott IKMF Kettlebell World Championship megmérettetést. Vadász Judit világba...
A térség sokszoros véradóit köszöntötték kedden Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban rendezett ünnepségen.
A díjazottak között volt a teveli Nemes Csaba is, aki eddig 114-szer nyújtotta karját, és pénteken az országos ünnepségre is várják, ugyanis Pro Vita díjjal ismerik el önzetlenségét. Dr. Antal Tamást, a Vöröskereszt teveli alapszervezetének és a Bonyhád Városi Vöröskereszt elnökét szintén várják a rendezvényen, őt ugyanis a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete a véradó mozgalom érdekében végzett kimagasló szervezői munkájáért ezüst emlékérem elismerésben részesítette, amelyet a központi ünnepségen vehet át. Dr. Antal Tamás méltatásában elhangzott, hogy szívügyének tekinti a véradó mozgalmat, és személyes példamutatásával is hozzájárul annak sikeréhez. Szervező munkájában aktív, lelkiismeretes és eredményes, ugyanis minden esetben sikerül mozgósítania annyi önkéntest, hogy elérjék a kitűzött donorszámot. Gondoskodik a véradók erkölcsi és anyagi elismeréséről.
Kilencvenszeres véradóként oklevéllel és ajándékkal köszöntötték Gerendai Ferencet, hetvenötszörösként Huczek Györgyöt. Antal Vilmos, Balogh István Mihály, Mayer Mátyás és Wéber Gábor Pál hetvenszeres véradóként kapott elismerést, Hoffmann Józsefnét és Zsók Pétert hatvanszoros donorként köszöntötték. Az ötvenszeres véradók Endeli Ferenc, Rittlinger Tamás, Nagy Lajos, Barabás József és Herr Péter, a negyvenszeresek Kisander Attila, Faluközi József, id. Kozma Gábor József, Gábor Lászlóné, Sárközi János, Czigola István, Sámoly István és Müller Viktor, a harmincszorosok Keranov Jordanov, Molnár János, Csergő Vencel, Fischinger Zoltán, Marcsekné dr. Tóth Angéla, Nagy Tihamér, Szabó Lajosné és Schaffer Jánosné.
A helyi gimnázium diákjainak műsorával gazdagított, majd vacsorával záruló eseményen Gulyás Katalin, a Tolna megyei szervezet igazgatója, és Szabó Tibor, Bonyhád alpolgármestere is köszöntötte a jelenlévőket:
„Tisztelt Igazgatónő, kedves vendégeink!
A Véradók Napja különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életét jelentheti!
Az önkéntes véradók évenkénti köszöntése főhajtás mindazok előtt, akik a véradással, önzetlen tettükkel, ellenszolgáltatás nélkül emberek életét mentik meg, sokak egészségét adják vissza. Sokszor ők jelentik az utolsó reménységet az életveszélyben lévő embertársaik számára.
Tisztelt vendégek!
A betegek természetesnek veszik, hogy baj esetén mindig rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű és minőségű vér, holott e-mögött mindig az önkéntes véradók áldozatvállalása áll, ami a teljes humánum, a legnemesebb és legemberibb cselekedet, amit ember tehet.
A véradás kiemelkedik a lehetséges adományok között, hiszen a véradók önmagukból adnak embertársaiknak, minden feltétel nélkül, úgy, hogy ezért nem kérnek fizetséget.
A véradás a szeretet megnyilvánulása. A véradásra szánt fél óra, a fél liter vér a másik embernek az életet jelenti. Köszönet jár azoknak, akik a véradók jó szándékát cselekvéssé alakítják, azaz a véradás szervezőinek.
A segítőkészség, a segíteni akarás olyan összetartó erő, ami felemelő és példamutató. Azok, akik másoknak hajlandók a saját vérükkel segíteni, egyben egy szebb és jobb világot is szolgálnak.
Kedves véradók!
Köszönöm tehát önöknek, akik Bonyhádon és a Völgységben ezzel a nemes cselekedettel kicsit kitűnnek embertársaik közül. Nem dicsekednek vele, élik az egyszerű emberek mindennapjait, de ha kell, akkor önként nyújtják karjukat embertársaik segítésére. Önként azokért, akik betegség vagy műtét miatt kell, hogy vért kapjanak.
Köszönöm, hogy meghallgattak!”
Vissza