+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 17.
Rudolf, Kiara
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Harmincmillió forinttal támogatja a város a sport és a civil szervezetek működését

Huszonnégy millió forinttal a sport, míg hatmillióval a civil szervezetek munkáját segíti a város – többek között erről is határozott a képviselő-testület a legutóbbi, március 31-i tanácskozásán. Mint az a napirendeknél elhangzott: példaértékű az egyesületek, szervezetek szerepvállalása: a számos megyei, országos és nemzetközi eredmény mellett a város közösségi, kulturális és sport életének felpezsdítésén is aktívan dolgoznak, amiért köszönet illeti őket. Ezt elismerve támogatja a munkájukat minden évben Bonyhád vezetése, sőt, az anyagi segítség mellett a város létesítményeit is díjmentesen használhatják – foglalta össze Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy április 14-én, 15 órakor a Városházán tartott ünnepségen adják át a sport és a civil szervezetek vezetőinek a támogatási megállapodásokat.

A nyílt ülésen tárgyalt napirendi pontok mindegyikét elfogadták a képviselők. Így a város közrend- és közbiztonságának helyzetéről szólót is, amelynél dr. Soczó László dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány országos kitekintésben is példaértékűnek nevezte a helyi kollektíva munkáját. Úgy fogalmazott: jól vezetett, jól szervezett kapitányság a bonyhádi, ahol elkötelezett rendőrök teljesítenek szolgálatot. Dr. Marcsek Sándor ezredes, kapitányságvezető a csökkenő bűncselekményszámot emelte ki felszólalásában, majd – dr. Soczó Lászlóhoz hasonlóan – megköszönte a város és a polgárőrség együttműködő segítségét.

Filóné Ferencz Ibolya az önkormányzat és az itt élők nevében volt hálás a rendőrség munkájáért, egyúttal arról biztosította őket, hogy akárcsak az eddigiekben, a jövőben is számíthatnak a város vezetésének együttműködő segítségére.

Vizin Balázs

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz