+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Idén sem találkozhatnak a felvidékiek pünkösd hétfőjén

Idén sem találkozhatnak a felvidékiek pünkösd hétfőjén

Egy későbbi időpontban adja át a Felvidékiek Egyesülete azt az emlékművet, amit a kitelepítés évfordulóján szerettek volna leleplezni, pünkösd hétfőjén. – Nyár végén, vagy kora ősszel kerítünk sort az avatóra, hiszen már szinte teljesen elkészült, csupán apróbb simítások vannak hátra – mutatta a város rendezvényterét ékesítő, nem szokványos technikával készített alkotást Kolozsiné Gergely Cecília. A helyi Felvidékiek Egyesületének elnökétől megtudtuk, országosan is egyedülálló módon, 3 dimenziós technikával készült az 1947-1949 között zajlott kitelepítést, és az ahhoz kapcsolódó vonattal történt utazást szimbolizáló szobor.

Egy fiatal, ambiciózus budapesti csapat álmodta meg az ötletet és a formavilágot, ami végül Nagy Károly szobrászművész kezei közül került ki, és ékesíti immáron a város rendezvényterét. A civil szervezet vezetője emlékeztetett, a Felvidékiek Egyesülete 1998-ban alakult meg a kitelepítések 50. évfordulóján. Ebből az alkalomból készítettek egy emléktáblát is, ami a Völgységi Múzeum falán látható, s amelyet minden év pünkösd hétfőjén megkoszorúznak a Felvidékiek Találkozójának részeként. A hálaadó szentmisét követően, a már említett múzeum előtt folytatódik a program, amely az összetartozást is erősíti. Ugyanis minden második évben a felvidéki települések polgármesterei és delegációi is meghívást kapnak, akik örömmel vesznek részt az eseményen. Az egymással szoros kapcsolatot ápoló fellépő csoportok is várják a személyes találkozást – ami a pandémia miatt – idén is elmarad. Vizin B.

Az ünnep üzenete

„Pünkösdkor a Szentlélek Úristent ünnepeljük – emelte ki Aradi András evangélikus esperes. Hozzátette, a Szentlélekről sokszor keveset szólunk. Talán azért is, mert a cselekedete nem a szemek előtt, hanem a háttérben történik, de mégis átélve, és mindannyiunkat megérintve. Természetesen pünkösdkor az emberré lett Istenről: Jézus Krisztusról is szólunk, aki nem csak megszületett, hanem tanított, gyógyított, meghalt értünk, majd harmadnap feltámadt.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz