+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Ismét győzött a Bonyhádi KSE

Ismét győzött a Bonyhádi KSE

Megtörte rossz sorozatát a Knipl Kft. Bonyhádi KSE férficsapata, amely három vereség után tudott ismét győzelemnek örülni. Morgen Frigyes együttesének a Bajával szembeni Hepp-kupa-kiesés (77–117), illetve az Eger (67–74) és a Győr (89–98) elleni bajnoki vereség után a Tiszaújvárost sikerült legyőznie.

Az NB I/B Zöld csoportjának tavalyi tizenkettedik helyezettje ellen végig vezetett a völgységi gárda. A második negyed közepén alakult ki először a végső, tízpontos különbség (35–25). A záró felvonásban már közel húsz ponttal is vezetett a BKSE, amely a találkozó végére ugyan kiengedett, de győzelme nem forgott veszélyben. Papp Péter 21 pontjával, 4 szerzett labdával, valamint 2-2 lepattanóval és gólpasszal emelkedett ki.

Morgen Frigyes: – Jelenlegi helyzetünkben az a legfontosabb, hogy megnyertük ezt a mérkőzést. Gratulálok a játékosaimnak!

Knipl Kft. Bonyhádi KSE–Tiszaújvárosi Phoenix KK 87–77 (28–21, 23–20, 24–20, 12–16)
Bonyhád, v.: Szalai Zs., Kapusi G., Csák M.
Bonyhád: PAPP 21/6, PUPP B. 7, GÉBERT 16/6, Baki 7, Tömösváry 10. Csere: Dorogi 13/6, Somogyfoki Sz. 9, Ugrinic 4.

A bonyhádiak szombaton, a 2/4-es mérleggel álló Szolnoki Olajbányász U23-as csapatának vendégei lesznek (kezdés: 15.30 óra).

Forrás: Teol.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz