+
Bezárás Menü
0°C
2019. július 17.
Endre, Elek, Dzsesszika
Bonyhád - Befektetőbarát település

ORSZÁGOS SVÁB SZÉPSÉGVERSENY JELENTKEZÉS
Videók

A Bonyhádi Termálfürdő nyári programkínálata

Bonyhád járási foglalkoztatási paktum – TOP-5.1.2-15-TL1-2016-00001


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2018-as évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Lánglovagok, katonák jöttek, s letáboroztak

Lánglovagok, katonák jöttek, s letáboroztak

Sokan választották hétvégi programnak a Lánglovagok és katonai hagyományőrzők napját, amit hagyományosan a bonyhádi vásártéren rendeztek. A háromnapos esemény egyik rendezője a Katonai Hagyományőrző Hadisírgondozó Kulturális Egyesület, a másik a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt. Melléjük csatlakoztak azok az emberek és civil szervezetek, akik úgy gondolták, fontos egy ilyen rendezvény.

– Pénteken reggel a Széchenyi iskola alsó tagozatos diákjai megjelentek a helyszínen, tartottunk nekik egy rögtönzött interaktív történelemórát, játszóházat építettünk, és létrehoztunk nekik egy katonai parkot, ahol a tudásukat, a fizikai állapotukat tudták lemérni, mocsárjáró eszközökkel, kötélhúzással, zsákban ugrálással – mondta Győrfi Attila, a Katonai Hagyományőrző Hadisírgondozó Kulturális Egyesület elnöke. Szombaton reggel a tábor újraéledt. Volt a városban egy felvonulás 25 tűzoltóautó és mintegy 40 katonai jármű részvételével. Ezt követően a tűzoltók visszajöttek a tábor területére, és megkezdték a programjukat: tartottak egy látványos tűzoltó gyakorlatot, egy kigyulladt autót oltottak, egy másik autón pedig a roncsvágást és a sérült kimentését mutatták be.Az egész rendezvény mindhárom napon ingyenes volt – mondta Győrfi Attila. – Ez annak tudható be, hogy a környékbeli vállalkozók és magánszemélyek úgy gondolták, hogy segítenek ennek a megvalósításában.

Forrás: Teol.hu/Máté Réka

Vissza