„Ma minden eddiginél erősebb egységet alkot nemzetünk”

Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony beszéde:

„S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen,

Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben.

Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt:

Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt.”

Tisztelt Emlékezők!

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Bonyhádiak!

Minden dalát szeretem az Ismerős Arcoknak. Annak a rock zenekarnak, amely dalszövegeinek jó részét a trianoni döntés igazságtalansága ihlette. Ezek a dalszövegek a magyarságról a magyar sorsról szólnak és zenéjükkel együtt fontos üzenetet továbbítanak a közönség felé. Az idézett dalban is ezt tették Nyerges Attiláék, és a mai napon különösen aktuális minden soruk, amit megfogalmaztak: mi, magyarok – éljünk bárhol a világban – azon legyünk, hogy a múltból okulva, a jelenből erőt merítve, közösen építsük nemzetünk jövőjét.

Minden alkalommal, amikor a magyar történelem valamely sorsfordító eseményére emlékezünk: nagy történelmi tettet ünneplünk, vagy egy nemzeti tragédia emlékéből próbálunk közösen erőt meríteni.

Június 4,- mely 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja is - ilyen mérföldkő számunkra. Ettől kezdve másképp mérjük az időt a Kárpát-medencében. A nemzet határok feletti egyesítésével az emlékezés és a gyász mellett megfér, sőt nemcsak megfér, hanem ma már elengedhetetlen része is e napnak, hogy a jövőbe is tekintsünk.

Ma már a hangsúly azon van, miként tudunk kiutat találni a gyászos történelmi múltból, hogy valamennyi honfitársunkkal együtt építsük nemzetünk jövőjét. Ez a magyar szellem, ami megtartott minket, országhatárokon átívelő összefogó erő, és erősebb, mint valaha bármikor.

Tisztelt Jelenlévők!

Ennek a sokat próbált, meggyötört, de mindig talpra állni képes szellemnek a megőrzéséért valamennyiünknek tenni kell. Nemes és szép feladat nemzeti függetlenségünk, hagyományaink, kultúránk, hitünk, a magyar nyelv és ezeréves történelmünk megőrzése, amely 1920 júniusában is próbatétel elé lett állítva.

1920. június 4. Versailles, Nagy-Trianon kastély. A magyar delegációt 16 óra 30 perckor kísérik az ülésterembe.

16 óra 32 perc: A szerződés, a terem közepén felállított asztalon feküdt. Az aláírók pecsétje már az előző napon rákerült. A francia miniszterelnök felszólítja a magyarokat az aláírásra.

16 óra 35 perc: Elsőként Vitéz Dr. Benárd Ágost magyar miniszter -tiltakozásul állva írja alá a szerződést.

16 óra 37 perc: Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter következik aláírásával.

16 óra 40 perc: A ceremónia lezárult, a magyarokat kikísérik a teremből.

10 perc alatt lezajlott minden! Ez a 10 perc az elkövetkező közel száz év fájdalmát, szívet tépő keservét idézte elő.

Ahogy az akkori Pesti Napló is megfogalmazta a békediktátum aláírásának másnapján:

„A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borzongós őszies levegőben tovahömpölygő hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették.”

A tragikus következmények:

Mit jelentett a veszteség csupán számokkal, adatokkal kifejezve? Elcsatolták a történelmi Magyarország területének és lakosságának kétharmadát. Az ország területe 325 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent. Több mint 3 millió magyar került a szomszéd országok határai közé, kisebbségi, jogfosztott sorba kényszerítve. A csonka Magyarország lakossága a közel 21 millióról 7,5 millióra csökkent. 31 törvényhatósági jogú városunkból elvittek 20-at, 12.943 községünkből elcsatolás után csak 3.413 maradt. Megfosztottak a bő termést hozó gazdag földjeinktől, itthon a szántóföldek alig 39 %-a maradt. Megfosztottak a Kárpátok bércein magasló fenyveseinktől, az erdőterületeink mindössze 12%‑a maradt a miénk.

A csupasz tények, számok önmagukban is rettenetesek. És mit jelent a veszteség, ha végig gondoljuk, és a pusztító hatás mértékének érzékelésére, szemléltetésére összeadjuk Mohácsot és Világost a II. világháború és a kommunista korszak valamennyi ártalmát. Nehéz szavakba önteni még 99 év elteltével is!

Kedves Bonyhádiak!

Trianon után van mire büszkének lennünk. A reménytelennek tűnő helyzetből az ország gazdasága, köszönhetően a jó irányításnak és a népakaratnak, viszonylag gyorsan kikerült.

Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Közel 100 év elteltével, és a történelem ismeretében ma már tudjuk, hogy 1920-at követően még számos kihívás várt ránk, magyarokra és nemzetünkre. Valamennyi próbatételen felülkerekedtünk, legyen szó a harcmezőkről, vagy politikai támadásról. Ezért is alkot ma minden eddiginél erősebb egységet nemzetünk!

A Kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság egyik legfontosabb döntéseként azt tűzte ki célul, hogy összeköti az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő 15 milliós magyarságot. A trianoni döntés miatt ma már külhonban élő magyar családok, vállalkozások, közösségek, egyházak megbecsülésével, segítésével teljesedik ki az országhatárokon átívelő nemzet egyesítés. Ebben a munkában vállalt vezető szerepet Potápi Árpád János, térségünk országgyűlési képviselője, amely valamennyi bonyhádi számára büszkeséget jelent! Ezt az összefogást példázza a testvértelepülésünkön: Pancsova részeként- Hertelendyfalván nemrégiben átadott székely tájház avatása is, mely ünnepségen nagy örömmel vettem részt.

Hölgyeim és Uraim!

Útravalóul had idézzek Wass Alberttől: „Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek.”
Köszönöm a figyelmüket!

Megtisztelő volt!

Kapcsolódó képek