+
Bezárás Menü
0°C
2020. július 02.
Ottó, Ottokár
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

#bonyhadosszetart - jótékonysági adománygyűjtés
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony összefoglalója a 2019-es évről

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Nagy feladatot kapott

Nagy feladatot kapott

Tisztújító közgyűlésén Illés Tibort, korábbi elnökségi tagot választotta vezetőjének a Bukovinai Székelyek Országos szövetsége. Az egyik legnagyobb kihívás most a megújuló Bukovinai Találkozások megszervezése.

A székely kultúra és a közösségszervezés Illés Tibor két szívügye. Nem véletlen hát hogy idén január elején őt választotta meg elnökének a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Mint elmondta indíttatása igen korán megmutatkozott, hiszen már 17 évesen nyugdíjas klubot vezetett Kismányokon. Elsőre furcsa lehet, hogy hogyan kerül egy tinédzser a szépkorúak közé, de már ekkor is érdekelte az idősekkel való kapcsolat, a székely kultúra és múlt, amelynek megismerésére a körükben nyílt lehetősége.

Aztán jött a tánc a váraljai majd az izményi csoportban, Nagymányokon székely egyesületet, tájházat hoztak létre, másfél éve pedig a Bukovina Székelyek Országos Szövetségének elnökségi tagja lett. – Idén az a megtiszteltetés ért, hogy megválasztottak elnöknek, és kaptam egy csomó feladatot – mondta az új elnök. Ezek között az első és legjelentősebb a Bukovinai Találkozások fesztiválban való részvétel megszervezése. Plusz kihívás, hogy idén változik a program. Míg az elmúlt évtizedekben elsősorban a színpadi produkciókon volt a hangsúly, addig idén egy lakodalmast szeretnének szervezni, megtartva a vonulás részt. A főszervező Zbiegniew Kowalskival kérése, hogy úgy valósítsák meg a programokat, hogy a közönség ne csak szemlélődő legyen, hanem résztvevő is. Tehát a bonyhádi rendezvényre egyrészt össze kell gyúrniuk egy lakodalmast, úgy hogy abban a helyi hagyományok domináljanak, de megjelenjenek a vendég fellépők szokásai, gasztronómiája, másrészt ebbe be is kell vonni a nézőket – ez bizony nem kis feladat.

Új program lesz február végén a székely disznóvágás. – Én mindig azon vagyok, hogy közösségi, csapatépítő jellege legyen a rendezvényeinknek. Legyen idő elbeszélgetni, érezzük jól magunkat együtt, amire egy disznóvágás remek alkalom. Meggyőződésem, hogy így lehet élővé tenni, átadni a fiataloknak a kultúránkat, amit nem csak őrizni és porolgatni, hanem fenntartani is kell – fogalmazta meg Illés Tibor, hozzátéve, hogy a székely kultúra nem csak hagyományokat, hanem egyfajta értékrendet is jelent.

Ezen felül természetesen megtartják a szövetség hagyományos programjait, mint a borverseny, a mesemondó verseny, a néprajzi tábor nyáron gyerekeknek ősszel pedig felnőtteknek. Mindennek a finanszírozásához pedig minden pályázati lehetőséget igyekeznek megragadni.

A szervezet létszáma szépen gyarapodik, összesen negyvenegy tagegyesület tartozik hozzájuk, ebből tizenegy szervezet határon túli. Legutóbb Madéfalva csatlakozott hozzájuk, ami rendkívül örvendetes, tekintve a település bukovinai székelység történetében betöltött fontos szerepét.

Elsősorban táncos

Illés Tibor polgári foglalkozását tekintve gyógycipő készítő, emellett bőrdíszműves munkákat is végez. Elsősorban táncosnak vallja magát, 1978-ban lett a váraljai székely csoport tagja, amelyet egy időben vezetett is, majd a katonaság után az izményi néptáncosokkal folytatta. Feleségével 2006-ban elnyerték a Fülöp Ferenc-díjat, a kakasdi szólótáncversenyen pedig Bada Ferenc-díjat vehettek át, 2017-ben Sebestyén Ádám-díjat is kaptak. 2015-ben megalapították a Nagymányoki Bukovinai Székelyek Baráti Körét, amely tavaly egyesületté alakult.

Három fia van. A legidősebb, Balázs viszi tovább a székely hagyományokat, Viktor inkább a foci iránt érdeklődik, Gergő is táncolt és hegedült, de mára alábbhagyott a lelkesedése. Felesége Cecília mindenben mellette van, segíti. Tibor bevallása szerint nélküle nem is tudná ellátni az elvállalt feladatait.

A szövetség főbb programjai

február 25. - Székely disznóvágás, Bonyhád

március 25. - Sebestyén Ádám XX. Bukovinai Székely Mesemondó Verseny, Kakasd

április 29. - IX. Székely Borverseny, Hidas

július 17-22. - XXVII. Néprajzi Tábor, Nagymányok

augusztus 4-6. - Bukovinai Találkozások XXVIII. Nemzetközi Folklórfesztivál, Bonyhád

augusztus 27. - Székely búcsú, Máriagyűd

október 8. - Zarándoklat a kismányoki Magyarok Nagyasszonya Templomhoz

november - Felnőttek Néprajzi Tábora, Bonyhád

Forrás: Tolnai Népújság/Hargitai Éva

Vissza