+
Bezárás Menü
0°C
2023. október 01.
Malvin
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

„Sokat tapsolhattunk az aranylábú fiúknak”

Idén ötven éve, hogy a Bonyhádi Vasas a legjobb négy közé jutásért a Győri Vasas ETO-t fogadta hazai pályán a Magyar Népköztársaság Kupában (MNK). Minden addigit meghaladó – és azóta sem tapasztalt – érdeklődés övezte az 1965 szeptemberében zajlott mérkőzést, amelyre Fritcsi Józseffel, a völgységi csapat balhátvédjével emlékeztünk vissza.

 – Valamennyiünk számára örökre szóló élmény marad az a bizonyos mérkőzés, 4500 ember előtt léptünk pályára és egymásért, Bonyhádért futballoztunk – kezdte a beszélgetést a ma már nyugdíjas korú sportbarát. Palotai, Orbán, Korsós, Keglovich – sorolta az akkori Rába-parti együttes „húzóneveit”, akiket a kispadról egy élő legenda: Hidegkuti Nándor irányított. Fritcsi József felidézte, csapatuk egységének és határtalan lelkesedésüknek köszönhetően egy félidőn át tartották magukat az NB I-es klubbal szemben (0:1 volt a 45. percben), viszont a második etapban már kidomborodtak a különbségek, és 5:0 arányban elveszítették a meccset. Jóllehet, szégyenkezésre nem volt okuk, mert attól a Győrtől kaptak ki, aki abban az évben elhódította az MNK-t. A hazai közönség egy emberként drukkolt a csapatnak, az összecsapás végén pedig vastapssal jutalmazta a bátor hozzáállásukat és a küzdeni tudásukat.

A Tolna Megyei Népújságban akkoriban így írtak a mérkőzésről: „a Tolna megyei labdarúgás kétségkívül utolsó 20 évi legnagyobb sikere volt az, hogy a Bonyhádi Vasas a Magyar Népköztársaság Kupában az első négy közé jutásért játszhatott. Ezen a találkozón a nagynevű ellenfél ellen az 5 gól ellenére is becsülettel helytálltak a bonyhádiak és megérdemlik, hogy teljesítményüknek a megye sportközvéleménye elismeréssel adózzon.”

 
Ötven év elteltével is minden momentumot pontosan
fel tud idézni a Győr elleni meccsből Fritcsi József
(fotók: Vizin Balázs)
 
– Jószerivel fel sem fogtuk, hogy mi zajlik körülöttünk, ebből adódóan nem nehezedett ránk akkora nyomás. Ameddig bírtuk erővel, felszabadultan, közös sikerünk érdekében játszottunk, büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem a csapatnak! – tette hozzá Fritcsi József, aki szerint az a bonyhádi 11 „beírta magát a megyei futball lexikonba”. Fiatalok és tapasztaltabbak – folytatta a balhátvéd – alkották az együttest, akik egymást inspirálva érték el ezt a sikert, és ugyancsak a csapategységnek, valamint Losonci István edző szakmai munkájának volt köszönhető, hogy rá egy évre, 1966-ban a többszörös magyar bajnok Újpestet fogadhatták 3000 néző előtt, szintén az MNK-sorozatban. Bár azon a mérkőzésen is alul maradtak 2:4 arányban, a találkozó jelentette élmény máig kedves emlék a „vasasos örökifjak” számára.
– Nemcsak csapattársak, hanem jó barátok is voltunk. Sajnos sokan már nem élték meg a mostani a jubileumot – Losonci, Fláding, Pataki, Wágner, Vajda, Szász és Szabó –, de lélekben velünk vannak most is. Szép éveket töltöttünk együtt, remek közösséget alkotva – jegyezte meg Fritcsi József.
 
Az emlékek mellett a fotók is őrzik
a bonyhádi futballisták sikereit
 
Az idősebbek még emlékeznek a Bonyhádi Vasas szép sikereire, vannak, akik azóta is törzsszurkolói az időközben Bonyhád Völgység Labdarúgó Club (BVLC) néven szereplő csapatnak. Az egyik sportbarát kérdésünkre elmondta: jó érzés számára, hogy azóta is aktív sportélet jellemzi a várost, s hogy a labdarúgásnak kiemelt szerep jut ebben. – Sokat tapsolhattunk az akkori Vasas „aranylábú” tagjainak, és ugyanilyen büszkék vagyunk a Köllő Roland játékos-edző vezette mostani csapatra is. Őszintén remélem, hogy szerdán sikerül az, ami tíz évvel ezelőtt nem – jegyezte meg a férfi.
 
Kiváló futballisták léptek pályára
Bonyhád, 4500 néző. Vezette: Emsberger. Győri Vasas ETO: Tóth – Kiss, Orbán,  Tamás – Palotai, Máté – Szaló, Varsányi II., Povázsai, Korsós, Keglovich. Edző: Hidegkuti Nándor.
Bonyhádi Vasas: Kovács – Guzorán, Ambrus, Fritcsi – Mező, Péter – Pataki, Barabás, Vajda, Fláding, Wágner. 
 
A meccs előtt avatják fel az új öltözőt
Akárcsak 50 évvel ezelőtt, most is nagy várakozás előzi meg a szeptember 23-i Magyar Kupa mérkőzést, amelyen a BVLC az NB I-ben az élmezőnyhöz tartozó Budapest Honvédot fogadja. A szerdán 15 órakor kezdődő összecsapás egyik érdekessége, hogy korábban a két csapat már találkozott egymással. Aki ott volt tíz évvel ezelőtt a bonyhádi sporttelepen, az sosem felejti el azt a derbit. Hét perccel a rendes játékidő lefújása előtt az akkoriban NB III-as BVLC vezetett (2–1), s közel volt a csodához. A későbbi NB I-es gólkirállyal, André Alvessel is fémjelzett élvonalbeli ellenfél azonban kiegyenlített (épp a csatár góljával), és a hosszabbításban a fáradt hazaiak ellen könnyedén érvényesítette a papírformát (2–5). A bonyhádi futballisták a vereség ellenére emelt fővel jöhettek le a pályáról, s méltán zsebelték be a több mint 1500 (!) szurkoló zúgó vastapsát.
A történelem most ismétli önmagát, a Bonyhádot újfent összehozta a sors a Bp. Honvéddal – tizenhárom nappal és tíz évvel a nagy meccs után ismét a kispestiek vendégeskednek a Völgységben. Már 14:30-tól várják az érdeklődőket a focipályára, a sporttelep új öltözőjének avatása alkalmából rendezendő ünnepségre.
 
 
 
 
Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz