+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 19.
Emma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Testnek, léleknek szólt az egészséghét

A lélek nyelve a betegség, derült ki a Djevic Borbála kineziológus által elmondottakból a bonyhádi művelődési központban.

A 101 praktika az egészség megőrzésére című előadás az „Ép testben ép lélek” Egészséghét első programja volt. Kedden Illés Tiborné Cili lélekgyógyász, szerdán Mezei Attila gombaszakértő beszélhetett érdeklődő közönség előtt. Csütörtökön az egészségtudatos programok az előre meghirdetetthez képes kiegészültek az úgynevezett Voll-módszer megismertetésével – mely a test bioenergetikai állapotfelmérése – illetve levegőtisztítással is.

Ezen túl gyógymasszázs, nordic walking kipróbálására, megismerésére nyílt lehetőség, de a résztvevők megtudták, hogy a testsúly csökkentését genetikai vizsgálat is segítheti. Akadtak olyanok is, akik nem először találkoztak a hangmasszázzsal, melyet Törő Gyula és Törőné Fehér Mariann tibeti hangtálakkal végzett.

Aki azért jött, hogy feltöltődjön, lélekben, testben megerősödjön, a már felsorolt lehetőségeken túl az auratisztítás és -feltöltés mibenlétével is megismerkedhetett. A nap dr. Bagóczy Judit pszichológus előadásával zárult, mely boldog anyákról, megelégedett társakról szólt nemcsak nőknek.

Forrás: TEOL.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz