+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Tizenöt éve avatták fel az író és költő, Wass Albert szobrát

Tizenöt éve avatták fel az író és költő, Wass Albert szobrát

Wass Albert napot rendeztek a hétvégén Bonyhádon az író mellszobra felállításának tizenötödik évfordulója alkalmából a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, illetve a szobornál.

A szobornál a koszorúzással egybekötött megemlékezésen Kovács Gábor muzsikus, a Wass Albert Törzsasztal tagja mondott emlékező beszédet, levél formájában elevenítette fel a szobor Bonyhádra kerülésének kalandos történetét. 2004-ben Budapest vezetése elutasította azt a kezdeményezést, mely gróf Czegei Wass Albert emlékének akart szobrot szentelni. Hamarosan kiderült, hogy a bronz szobor Holtmaroson a református templomban várja sorsának jobbra fordulását. Kapcsolatot találtak az író legkisebb fiával, s a család Bonyhádnak ajándékozta az alkotást, amely minden igazoló irat nélkül gyakorlatilag csempész műtárgyként érkezett 2004 augusztusában Bonyhádra egy autóbusz utasterében. Külön története van a mészkő talpazatnak is. A beszédben egyebek mellett elhangzottak a költő egyik ikonikus versének sorai is: „a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok / És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: /megméretik az embernek fia / s ki mint vetett, azonképpen arat. / Mert elfut a víz és csak a kő marad, / de a kő marad.”

Tizenöt éve hirdetnek rajzpályázatot az évfordulók alkalmából általános iskolások számára. Az idén az író Attila halála című mondája, illetve Mese a szörnyűséges nagy fekete semmiről című írása alapján alkották meg a gyerekek rajzaikat. Az alsó tagozatosok közül első helyezést ért el Noé Zsanna, második lett Ye Rongkai, harmadik helyen végzett Sótér Zoltán. A felső tagozatosok közül első díjat nyert rajzával Kardos Bianka, második lett Beréti Kristóf, harmadik helyezést ért el Szőts Dorina. A helyezetteken kívül 32 különdíjas volt, akik emléklapot vehettek át Juhász Józsától, művelődési központ vezetőjétől.

Forrás: Teol.hu

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz