Részletek a mellékletben.
A Kossuth Lajos utca 9. számú társasház közös képviselőt keres, 2023.11.01-jei kezdéssel. A társasházban 7 albetét szerepel....
A Magyar Nemzeti Bank megbízásából a Központi Statisztikai Hivatal Bonyhád településen 2023. december 18-ig hajtja végre a háztart...
Fantasztikus hangulat jellemezte az idősek napi rendezvényt, amelynek ezúttal is a sportcsarnok adott otthont. Immáron több éve íg...
„Mondhatjuk azt, hogy Wass Albert 1945-ös emigrációja után először itt Bonyhádon térhetett haza Magyarországra. Méltán lehetünk erre nagyon büszkék, valamint azokra az emberekre, akiknek köszönhető, hogy ez a szobor Bonyhádra került"
„Mondhatjuk azt, hogy Wass Albert 1945-ös emigrációja után először itt Bonyhádon térhetett haza Magyarországra. Méltán lehetünk erre nagyon büszkék, valamint azokra az emberekre, akiknek köszönhető, hogy ez a szobor Bonyhádra került. Három nevet szeretnék kiemelni: Szabó László és Kovács Gábor, a Wass Albert Törzsasztal alapítóinak nevét. Az ő munkájuknak, leleményességüknek és kitartásuknak köszönhető az, hogy ez a szobor Ausztráliából megérkezvén Németországba, elkerült ide Bonyhádra. A harmadik ember, akinek a nevét szeretném megemlíteni, az író fia, Wass Miklós gróf, aki 2005-ben részt vett itt a szoboremelésen és Amerikából ide utazva velünk együtt örülhetett annak, hogy Wass Albert újra visszatért Magyarországra. (…) Örülök annak, hogy tavaly jelen lehettem azon az állampolgársági eskün Amerikában, ahol Wass Miklós gróf visszakapta a magyar állampolgárságot…, majd néhány hét eltelte után a magyar útlevelet. Így immár közjogi értelemben is a magyar nemzet része és rajta keresztül Wass Albert is.” – mondta Potápi Árpád János polgármester, a Parlament Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke a 2014. január 11-én, kilencedik alkalommal megrendezett Wass Albert-napi megemlékezésen és koszorúzáson.
Az általános és középiskolásoknak meghirdetett mese-és versillusztrációs rajzpályázatra 169 tanulótól érkezett alkotás. A díjazottak munkáiból rendezett kiállítás megnyitóján adták át az elismerő díjakat.
Az alsó tagozatosok versenyében első helyezett Pálinkás Petra, második Radványi Ildikó, harmadik Sebestyén Mirella. A felső tagozatosok közül az első helyezést Brauer Izsbella, a másodikat Gyenei Lili, a harmadikat pedig Holacsek Vanda nyerte. A középiskolások versenyében Nyúl Flóra az első, Ferencz Vivien Fanny a második, Agócs Noémi a harmadik helyezést érte el.
Vissza