+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 18.
Andrea, Ilma
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről

Mészbetétes edények népének bonyhádi temetője

Beszélő bronzkori díszítések.

Bonyhád határában, a feltárt sírok száma alapján az eddigi legnagyobb bronzkori, a dunántúli mészbetétes edények népe hagyatékát őrző temetőt tártak fel. PA területet mintegy 800 éven át használtak temetkezési helyként.

Az első mészbetétes és kelta sírokat, rézkori és újkőkori telepjelenségeket Csalog József 1936-38-ban tárta itt fel. Az egykori téesz, a mai Pannonia Zrt. marhatelepén a biogázüzem építésekor 2008-2010 között további 257 objektumot tárt fel munkatársaival dr. Szabó Géza. Legnagyobb számban a kora bronzkortól a középső bronzkor végéig használt, mellékleteiben is rendkívül gazdag mészbetétes temető sírjai kerültek elő.
 edény
Mészbetétes edények
edény

edény

A bonyhádi lelőhelyen jól nyomon követhető, hogy a kezdetben csontvázasan temetkező közösség a hamvasztásos sírok megjelenése után az edényeken lévő bemélyedések kitöltésére mind gyakrabban használta a mészbetétet. A kultúrának nevet adó, az edényeiken látható gazdag, változatos, egyes esetekben csonthamut is tartalmazó mészbetétnek eddig főként csak az összetételét elemezték, a motívumok jelentéstartalmát nem. A régészeti megfigyelések és az embertani adatok együttesen arra utalnak, hogy az edénymellékletek összetétele és díszítése is összefügg az elhunyt személyével.

A motívumok elhelyezése az edényeken megfelel a testtájak szerinti elrendezésnek, azaz jelzéssel bírnak a halott neméről. Ez azt jelenti, hogy az urnák például magát a halottat ábrázolják, a mészbetétes motívumok révén pontosan megjelölve, hogy férfi, vagy nő volt-e az elhunyt személy.

Mészbetétes edények
Mészbetétes edények

 

 

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz