+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 15.
Anasztázia, Tas
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Egy jótékonysági akció még meghittebbé tette a készülődést

Egy jótékonysági akció még meghittebbé tette a készülődést

Folytatva a szép hagyományt Filóné Ferencz Ibolya idén is ellátogatott az „Együtt 1 másért” Nappali Intézménybe karácsony előtt, hogy közösen készítsen adventi díszeket az értelmileg sérült, fogyatékkal élő fiatalokkal – akik már nagyon várták Bonyhád polgármesterét. A mosolyok mellett ajándékkal is készültek neki, megköszönve az egész éves anyagi és erkölcsi segítséget, amit vezetésével a bonyhádi önkormányzat biztosít számukra. – Mindig nagy örömmel jövök az intézménybe, ahogy ők, úgy én is várom ezeket a pillanatokat! Azon leszek, hogy 2017-ben is segítsem őket. Álom Gyöngyi intézményvezetővel az élen köszönöm valamennyi dolgozó, munkatárs példaértékű szerepvállalását – mondta a polgármester, aki a Dózsa György utcai épületben egy jótékonysági akció kezdeményezőjének is hálás volt.

Név szerint Sebestyén Krisztiánnak, akinek ötlete alapján völgységi családok karácsonyfának való fenyőket ajánlottak fel helyi intézményeknek. A fákat ő maga és segítője, Nász Valentin vágta ki, majd juttatta el a majosi Napsugár óvodába, a Bonyhádi Gondozási Központ idősek klubjába, illetve otthonába és a már említett „Együtt 1 másért” Nappali Intézménybe. Mind a négy helyen nagyon örültek az ajándéknak, köszönetet mondva a felajánlóknak – Váncsa Zsoltéknak, Dobó Krisztináéknak, Reifné Tóth Veronikának – és természetesen a munka dandárját vállaló, két fiatalembernek. – Sokan segítettek az akció megvalósításában, amiért én is hálás vagyok mindenkinek. Hihetetlen izomlázam lett, de a fogadtatás, amiben részesültünk, mindenért kárpótolt! – jegyezte meg Sebestyén Krisztián, akinek – társával együtt – ajándékkal köszönte meg nemes cselekedetét a város polgármestere.

Vizin B.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz