+
Bezárás Menü
0°C
2024. április 14.
Tibor
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
Megalakult a Bonyhádi Helyi Közösség

Megalakult a Bonyhádi Helyi Közösség

Bonyhád polgármesterének meghívására május 27-én a Városháza nagytermében több, mint 50 szervezet, civilek, közszféra és vállalkozás jött el a TOP-7. Prioritásán megnyílt „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódó” helyi közösség megalakítására. A legaktívabban a civil szervezetek mozgósították magukat, ugyanakkor részt vettek az alakuló ülésen a közszféra és a helyi vállalkozások képviselői is. A helyi szervezet létrehozásának jelentősége kiemelkedően fontos, az első mérföldkő a közösségvezérelt stratégia megalkotása során. A jelenlévők közül 45 szervezettel alakult meg a Bonyhádi Helyi Közösség.

Filóné Ferencz Ibolya polgármester köszöntőjét követően a hivatal pályázati referense, Énekes Andrea röviden ismertette a program céljait, lehetőségeit, eszközeit. A helyi fejlesztési stratégia a kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és a helyi közösségfejlesztési tevékenységekre irányul. A közösen kialakított tervek mentén megvalósítható fejlesztések: innovatív, területi közösségi szolgáltatást biztosító városi kulturális intézmények felújítása, illetve eszközfejlesztése, városrészi közösségi terek infrastrukturális felújítása, bővítése, eszközökkel való ellátása, kreatív, új szolgáltatások befogadására alkalmas térré alakítása, fiataloknak szabadidős infrastruktúra, aktivitást és kulturált együttlétet biztosító tér kialakítása – mindezt a helyi gazdaságfejlesztés szempontjának figyelembe vételével.


Több célt szolgál a projekt. Így a kulturális, közösségi programok lebonyolítását, a szabadidő-eltöltés minőségének javítását, a közösségi önképzési folyamatok helyszínnel és programokkal történő támogatását. Helyi, közösségi alapú gazdaságfejlesztési megoldások népszerűsítését, kialakítását és elterjesztését, helyi hagyományokra épülő kézműves (népi) mesterségek újratanítását a kulturális intézmények, a civil, a kézműves mesterek, vállalkozások együttműködésének keretében. Szakmaismertető és bemutató programsorozatok, kiállítások létrehozását helyi tehetségek, kreatív személyek sikeres életpályák bemutatását, vándorkiállítások életre hívását a helyi identitás és kötődés erősítése érdekében.

A város polgármesterétől megtudtuk, a Bonyhádi Helyi Közösség arról is döntött, hogy a továbbiakban konzorciumi formában működik. – A pályázat a felhívás értelmében lehetőséget biztosít arra, hogy az egyesületnél egy „lazább” kötöttséget jelentő, úgynevezett konzorciumi formában nyújtsuk be a helyi fejlesztési stratégiát. Ebben a formában nagyobb számban tudunk részt venni, és több innovációt gyűjthetünk össze városunk érdekében – biztosított Filóné Ferencz Ibolya, hozzátéve: a jelenlévők a konzorcium élére a Német Nemzetiségi Kulturális Egyesületet, és annak képviselőjét: Jenei Józsefnét választották meg.

BVÖ

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Programajánló
További programok
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz