+
Bezárás Menü
0°C
2024. február 27.
Ákos, Bátor
Facebook Youtube Instagram
Bonyhád - Befektetőbarát település

Ügyfélfogadási rend változás
Videók

ÖSSZETARTOZUNK - TRIANON 100 FILM


A városi piac látványterve

A várost bemutató kisfilm
A várost bemutató kisfilm


Imázsfilm Tolna megyéről
„Nemzeti gyásznapunk időzítése nem a véletlen műve”

„Nemzeti gyásznapunk időzítése nem a véletlen műve”

„A mai napon a magyar szabadságharc vértanú halált halt hőseire emlékezünk. Az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett tizenhárom honvédtisztre, nem feledve, hogy ugyanezen a napon végezték ki az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost Budapesten.”

– Nemzeti gyásznapunk időzítése nem a véletlen műve, a dátumot az osztrák kormányzat tudatosan időzetítette napra pontosan a harmadik bécsi forradalom egyéves évfordulójára – emelte ki beszédében dr. Farkas István Gergő Bonyhádon, a Kálvária-dombon tartott megemlékezésen, amelyen Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is részt vett. Egy évvel az aradi tizenhármak előtt – folytatta beszédében a Völgységi Múzeum igazgatója –, 1848. október hatodikán került sor a harmadik bécsi forradalomra. Ekkor a magyarokkal szimpatizáló bécsi tömeg a szabadságharc ellen induló császári csapatokat feltartóztatta, mind a császári katonaságot, mind a bécsi nemzetőrséget megfutamította, ostrom alá vette a bécsi hadügyminisztérium épületét, végzett Theodor von Latour osztrák hadügyminiszterrel, az osztrák császár, V. Ferdinánd pedig álruhában volt kénytelen fővárosából elmenekülni. E két évforduló révén a mai nap szorosan kapcsolódik a magyar szabadságharchoz, országunk újkori történetének meghatározó eseménysorozatához, magyar nemzeti identitás egyik sarokkövéhez, az egyéni szabadságjogok és a nemzeti önrendelkezés utáni polgári vágy ékes példájához. Bármely történelmi esemény értelmezéséhez szükséges a körülményekkel tisztában lennünk. A szabadságharc előestéjén, Magyarország a Habsburg Birodalom egy korlátozott önállósággal bíró része volt. A magyar és osztrák kormányszékek elméletben függetlenek voltak, de a Magyar Korona országait érintő legfontosabb döntések Bécsben születtek. A magyar közélet központi kérdése e függés felszámolása volt, bár a megvalósítás módja eltért a reformokat felülről váró gróf Széchenyi István és a polgári átalakulást széles társadalmi bázison elképzelő Kossuth Lajos között. Ennek a századközepi politikának volt jeles színtere az utolsó rendi országgyűlés. A nemesség és egyházi méltóságok küldötteit tömörítő felső tábla, valamint a városok, vármegyék küldötteiből álló alsó tábla 1847. novemberében gyűltek össze Pozsonyban. A vármegyék és városok követei között a reformokat sürgető, Kossuth Lajos fémjelezte ellenzék volt többségben, azonban a magyar felsőház tagjai még mindig a békés, felülről irányított átmenetet képviselték, ezért a bécsi kormány hosszú hónapokon keresztül ellenállt a magyar önrendelkezést irányzó követeléseknek, és sikeresen megakadályozták, hogy az országgyűlés érdemi eredményeket érjen el. Ebben a feszült helyzetben robbant ki a szicíliai Palermóban 1848. január 12-én egy forradalom az abszolutisztikus uralkodói hatalom ellen. Az itt kipattant szikra hosszú csóvát vetett, és a szicíliai megmozdulást újabbak követték és egy forradalmi hullám söpört végig Európán. Február 22-én Párizs polgársága elzavarta I. Lajos Fülöp francia királyt és kikiáltotta a köztársaságot. Batthyány Lajos és Kossuth Lajos elérkezettnek látták az időt, hogy a Habsburg Birodalom megrendült külpolitikai helyzetét felhasználva érvényt szerezzenek a reformellenzék törekvéseinek, és alkotmányos kormányzást követeltek az osztrák kormánytól Magyarországon és az örökös tartományokban. A feszültség a tetőfokára hágott, és március 13-án Bécsben kitört a forradalom, Klemens Metternich herceg, a gyűlölt államkancellár menekülni volt kénytelen. – Két nappal később, a márciusi ifjak kirobbantottak Pest-Budán egy vértelen forradalmat, kinyomtatták követeléseiket, a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, forradalmi választmányt alakítottak, rábírták a Helytartótanácsot követeléseik elfogadására, a cenzúra eltörlésére, és a jobbágyfelszabadítás egyik legjelesebb szószólójának, Táncsics Mihálynak a szabadon bocsátására, aki ekkor már egy éve a budai várban raboskodott – mondta dr. Farkas István Gergő. Majd kifejtette, eközben Pozsonyban a bécsi forradalom hírének hatására a magyar főrendek is Kossuth követelései mögé álltak és az immár egy véleményen álló országgyűlés küldöttséget menesztett Bécsbe, és a régóta várt reformokat törvényesítették: V. Ferdinánd magyar király István nádor útján megerősítette gróf Batthyány Lajost miniszterelnöki kinevezését, az új kormány a következő két hónapban, az áprilisi törvényekben elfogadta a nemesség adóviselését kimondó közteherviselést, a feudális berendezkedést korábban biztosító úrbérrendszer felszámolását, az egyházi tized eltörlését, és számos más polgári fejlődést mutató rendeletet. A bécsi udvar és az újonnan alakult magyar kormány együttműködése kevéssé meglepő módon nem bizonyult zökkenőmentesnek, az egyre elkeseredettebb súrlódások eredményeképpen a Batthyány kormány 1848. szeptember 11-én lemondott, ugyanaznap hajnalban Josip Jellasics horvát bán határőr és népfelkelő csapatai élén átkelt a Dráván, és mint az osztrák császárság hadereje, megindult a Dunántúl ellen. – Jelen rövid megemlékezés keretein túlmutat, hogy a magyar szabadságharc minden csatáját, a téli és a tavaszi hadjáratot méltó módon felidézzük. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a bonyhádi születésű Perczel Mór honvédtábornok mellett, aki Tolna vármegye küldötteként a reformmozgalom radikális szárnyát erősítette az 1847-es pozsonyi országgyűlésen, majd számos csatában hadvezérként küzdött a magyar önrendelkezésért. A magyar szabadságharc legtöbb csatát vállalt és legtöbb csatát megnyert hadvezére, 1849. tavaszán három sikertelen ostrom után végül Perczel Mór vezénylete alatt foglalták el a magyar nemzetőrök a szerbek megerősített táborát Szenttamásnál. A nehéz természetű tábornokot július 29-én felmentették, a szőregi és temesvári ütközetekben 1849. augusztusában, a magyar szabadságharc alkonyán már egyszerű önkéntesként harcolt – hangsúlyozta a Völgységi Múzeum igazgatója. – Az orosz intervenció – folytatta – megpecsételte a szabadságharc kimenetelét, I. Miklós cár okult az erdélyi hadszíntér példájából, 1849. júliusában Rüdiger és Paszkevics vezetése alatt több orosz hadoszlopot, mintegy 120.000 főt vezényelt Magyarországra, hogy fegyverrel törjék le a szabadságharcot. 1849. augusztus 9-én Temesvár mellett a Bem József vezette magyar sereg csatát vállalt és döntő vereséget szenvedett, augusztus 13-án Görgei Artúr a szőllősi mezőn letette a fegyvert I. Miklós cár orosz serege előtt. 1849. nyarán több ezren hagyták el az országot, többen Törökország, mások nyugat, Párizs és London felé, a megtorlás során az aradi tizenhármak mellett a magyar honvédsereg több tisztjét kivégezték, a honvédsereg mintegy harmadát a császári és királyi hadseregbe sorozták. – Ha meg kell vonnunk a 1848–49 mérlegét, kimondhatjuk, hogy a márciusi forradalommal és a nyomán kibonatkozó nemzetiségi forradalmakkal a Magyar Királyság, az örökös tartományok és a Habsburg Birodalom népei jól jártak: az általános jobbágyfelszabadítás, a polgári átalakulás csírái a társadalom minden rétege számára kedvező fejlemények voltak. Ezzel szemben a fegyveres felkelésbe torkollt és végül vérbe fojtott szabadságharccal a magyarság elvesztette korábbi korlátozott önállóságát, a nemzetiségek pedig egy egységes, de hangsúlyosan bécsközpontú Birodalom részei maradtak. A fejlemények ismeretében óhatatlanul felmerül a kérdés: érdemes volt-e kirobbantani a forradalmat, nem lett volna célravezetőbb a Birodalommal együttműködő gazdasági-társadalmi modernizáció útján választani? 1848. márciusában az európai forradalmak hulláma egy olyan lehetőséget jelentett a polgári átalakulásra ezidáig hiába váró magyar értelmiségnek, amit hiba és bűn lett volna nem kihasználni. A bécsi udvarral folytatott, parttalannak tetsző egyeztetések állóvizébe olyan kő csapódott, aminek hullámain egy vértelen forradalom egyetlen hónap alatt korábbi évtizedek munkáját tudta elvégezni. A tárgyalóasztal mellett induló függetlenségi törekvéseket végül a császárság katonai válasza terelte a csatatérre. A Habsburg Birodalom hiába verte le a magyar szabadságharcot orosz segítséggel, kevesebb, mint egy két évtized múlva 1867-ben el kellett ismernie Magyarország részleges önállóságát, így a forradalom vívmányai, ha nem is az 1848-ban elképzelt formában, de végül részben megvalósulhattak – tette hozzá dr. Farkas István Gergő.

Vissza
E-ügyintézés
Eseménynaptár
Bonyhádi TermálfürdőBONYCOMFűtőmű Kft.Mezőföldvíz