Bonyhád és Tardoskedd között immár 28 éve áll fenn testvértelepülési szerződés. A határon átnyúló kapcsolat mindkét közösség számára fontos: az anyaországi és felvidéki magyarok féltőn őrzik örökségüket és erősítik nemzeti összetartozásukat. Szép hagyománnyá vált, hogy március 15. alkalmából a két település polgármesterei kölcsönösen egymás ünnepségein mondanak beszédet. Ennek jegyében hangzott el Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony ünnepi beszéde Tardoskedden.

“Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Tardoskeddi Barátaim, Ünneplő Közösség!

Ma is megtisztelő és egyben megható is számomra, hogy újra Önökkel együtt, közösen emlékezhetünk a magyar szabadság legnagyobb ünnepére. Amikor Bonyhádról elindultam Tardoskeddre, nem csupán egy hivatalos meghívásnak tettem eleget. A közös sorsunkból fakadó, ma már réginek mondható hagyományt hoztam magammal: a testvéri szövetség erejét. Mert nálunk, Bonyhádon és itt, Tardoskedden is jól tudjuk: a barátság nem a papíron aláírt szerződésektől válik valóssá, hanem attól, hogy a legfontosabb ünnepeinken egymás mellett állunk. Ma, amikor a magyar szabadságot ünnepeljük, ez az összetartozás teszi teljessé ünnepünket. Ez az összetartozás ad nekünk igazi erőt és tartást!

Kedves Tardoskeddiek!

1848 tavaszán a szabadság szele nem állt meg a vármegyehatároknál. Ahogy a Völgységben, Bonyhádon is megmozdult a nép, úgy itt, a Felvidéken is mindenki értette a hívó szót. Tardoskedd népe sem maradt néma.

Amikor a szabadságharc helyi hőseiről beszélünk, nem távoli csataterek ismeretlen alakjaira gondolunk, hanem három bátor tardoskeddi férfira: Bugyik Józsefre, Tóth Józsefre és Drexler Ferencre. Ők nem vártak parancsra, hanem a szívükre hallgattak, amikor 1849 januárjában feltartóztatták az ellenség futárát. Egyszerű polgárok voltak, akik felismerték: a szabadság nem ajándék, hanem közös áldozatvállalás. Bár 1849. július 23-án a pozsonyi hajnalban az életüket vették, nevüket és bátorságukat a tardoskeddi föld és ez a közösség örökre megőrizte. Az ő emlékük előtt fejet hajtva mondhatjuk el: Tardoskeddnek saját mártírjai vannak, akiknek hűsége ma is példa mindannyiunk számára.
Emlékezzünk ma tisztelettel rájuk!

És emlékezzünk arra a sok-sok névtelen honvédre is – akiket 178 év elteltével már a családi emlékezet sem tart fenn –, akik kaszát-kapát hátrahagyva csatlakoztak a honvédsereghez. Ők nem távoli eszmékért, hanem a saját földjükért és gyermekeik jövőjéért harcoltak.

Bár több száz kilométer választ el minket, a tardoskeddi és a bonyhádi honvédek ugyanazt a kokárdát tűzték a mellükre. Ugyanazon a nyelven esküdtek hűséget a hazának, és ugyanazon a nyelven mondták ki az utolsó imát is, amikor életüket áldozták a szabadságért. Ez a közös nyelv és a közös áldozat az a láthatatlan kapocs, amely ma is összeköti közösségeinket.

Testvértelepülési szövetségünk a nemzeti összetartozás élő valósága.
Az a hagyomány, hogy rendszeresen egymás ünnepségein szónokolunk, azt üzeni a világnak: a magyar a magyarnak nemcsak szomszédja, hanem támasza is.

Nekünk, az anyaországból érkezőknek az Önök kitartása erőt ad. Önök itt, a Felvidéken nap mint nap megvívják a maguk csendes, de hősies harcát a nyelvükért, az iskolájukért, megmaradásukért. Szabadság a szóhoz, az iskolához, szabadság a szülőföldhöz!

1848 hősei vért adtak a szabadságért, ma „csak” hűséget kell adni. Hűséget az óvodához, az iskolához, hűséget egymáshoz. Mert amíg a tardoskeddi templomtorony árnyékában magyar szóval köszöntik a tavaszt, addig Petőfiék álma itt is tovább él.

Tisztelt Emlékezők!
Miben rejlik még a jövő szabadsága?

Nehéz megfogalmazni egy 4 éve tartó háború árnyékában. Ebben a kiszámíthatatlan helyzetben szabadnak lenni annyit tesz, mint megőrizni a jogot, hogy mi magunk döntsünk a sorsunkról. Ne engedjük, hogy a nagyhatalmi érdekek felőröljék értékeinket vagy szembeállítsanak minket egymással.

A szabadság ma nem csupán egy szép eszme, hanem a biztonságunk záloga.
Azt jelenti, hogy mi magunk dönthetünk a sorsunkról, és nem hagyjuk, hogy idegen érdekek vagy távoli konfliktusok sodorják veszélybe a békénket. Szabadnak lenni ma annyit tesz, mint megőrizni a józan eszünket egy forrongó világban, és megvédeni azt a nyugalmat, amelyben gyermekeink felnőhetnek.

Ma ellenség a közönyösség és az önfeladás is! Hiszem, hogy a sok-sok bizonytalanság ellenére, ha merünk önmagunk maradni, ha merünk magyarul tervezni, magyarul álmodni és magyarul építeni – akár ezt a gyönyörű települést –, akkor lesz erős lábakon álló jövőnk is!

A mai kor kihívásai, a fiatalok megtartása, a kultúránk ápolása – közös feladatok. Sorsunk ma is összekapcsolódik: ha Önök erősek, mi is azok vagyunk. Az 1848-as ifjak bátorsága arra kötelez minket, hogy ne engedjük el egymás kezét, és töltsük meg újra és újra értékekben gazdag tartalommal ezt a testvéri kapcsolatot. A holnap titok számunkra, de egy valami biztos: a mi hitünk és a mi összetartozásunk szilárd alap marad, amelyre holnap is építhetünk.

Tisztelt Ünneplők!
Engedjék meg, hogy Bonyhád minden polgára nevében megköszönjem a vendégszeretetüket. Ahogy minden alkalommal, ma is hazaviszem magammal az Önök erejét, hitét és méltóságát.

Záró gondolatként Márai Sándor szavait idézem:

„A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja.”

Vigyázzunk tehát egymásra, vigyázzunk a hazánkra itt Tardoskedden és otthon Bonyhádon is. Köszönöm a figyelmüket!

Dicsőség a hősöknek! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”