Tarka Marhafesztivál

A bonyhádi Tarka Fesztivál hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal 2001-ben került megrendezésre. A program igen népszerűnek bizonyult, ezért azóta minden év augusztusában megszervezzük.

Bonyhádon és a környező falvakban – az ún. Völgységben – mindig fontos szerepet töltött be a mezőgazdaság és az állattenyésztés. A helyi tenyésztők generációinak áldozatos munkáját dicséri a pirostarka bonyhádi tájfajta szarvasmarha kialakítása, amely tájfajta, vagyis kizárólag ennek a vidéknek a szülötte, s a települést övező legelők látképe immár elképzelhetetlen nélküle. A fajta ismertté vált az egész országban, s így a városnak a hírnevét is öregbítette.

A bonyhádi Tarka Marhafesztivál (201-től módosul a rendezvény címe) elnevezésű kétnapos program megszervezésével egy olyan rendezvénysorozat megvalósítása a célunk, mely a szarvasmarha-tenyésztésben érdekelt résztvevőknek szakmai találkozási alkalmat, a város valamint annak környéke lakóinak és a településre látogatóknak kulturális, szórakoztató, gasztronómiai és a kulturált borfogyasztással kapcsolatos élményeket nyújt.

Joggal feltételezzük, hogy a fesztivál jelentős mértékben hozzájárul a helyi idegenforgalom fellendüléséhez, valamint a marhahúsfogyasztás népszerűsítéséhez.

Állattenyésztés

A mezőgazdaság, részletesebben az állattenyésztés jelenlegi helyzetének és a várható fejlődésének elemzése irányítási és szakhatósági előadók, az állattenyésztésben és állategészségügyben érdekeltek részvételével.

A rendezvényen való megjelenés: Agrárfórum

Gasztronómia:

Megismerteti a résztvevőkkel a marhahús szerepét a korszerű, egészségtudatos táplálkozásban, másrészt a fogyasztói bizalmat a kiemelkedő minőségű magyar élelmiszerek és alapanyagok iránt. A cél, hogy a vásárlók körében pozitív kép alakuljon ki a marhahúsról, megismerik azok elkészítését, elősegítve a fogyasztás bővülését. Mivel a kulturált borfogyasztás az étkezéshez kapcsolódik, hiszen a bor zamati is így érvényesül a legjobban ezért lehetősége nyílik borvidékünk termelőinek, hogy bemutassák és népszerűsítsék minőségi boraikat, ezzel is fejlesztve a hazai borkultúra színvonalát.

A rendezvényen való megjelenés: Ökörsütés, főzőverseny, mesterszakács bemutató, borkóstolás, borárusítás.

Kultúra, szórakozás:

A közönség megszólításánál több szempont érvényesül, több műfajt vonultat fel, hogy minden korosztályú és ízlésvilágú vendég megtalálja a saját szórakozását. A térbeli és időbeli elválasztást szem előtt tartva úgy valósul meg a programsorozat, hogy mégis egy szerves egészet alkosson, amelyben a változatosság biztosítja a közönség figyelmének és érdeklődésének fenntartását.

A rendezvényen való megjelenés: Országosan ismert és népszerű, valamint amatőr könnyűzenei együttesek, tánccsoportok, humoristák fellépése, gyermekjátszó, tűzijáték, táncos rendezvények/bálok, fotópályázat és kiállítás.

Egy színes, változatos, több napos nyári nagyrendezvény számára nehéz lett volna a fentebb említett foltos jószágnál jobb névadót találni. A rendezvény címében a tarka szó egyrészt jelenti azt a haszonállatfajtát, amelyet az itteniek ismernek, és a magukénak éreznek, másrészt jelzőkként is felfogható, s ebben a formájában a rendezvény sokszínűségére utal. A cím pedig elősegíti, hogy a helyiek a fesztivált is sajátjuknak, az ide látogatók pedig bonyhádi jellegzetességnek tekintsék. A rendezvény a szűkebb haza létezését, az együvé tartozás érzését is erősíti a bonyhádiakban.