A hagyományokhoz hűen idén is ünnepi műsorral és fáklyás felvonulással emlékeztünk meg október 23. hőseiről. A magyar szabadság történetének egyik legjelentősebb emléknapján ez alkalommal 70 év távlatában tekintettünk vissza 1956 eseményeire. A Boros Dezső-díj átadására is sor került – a képviselő-testület döntése nyomán Nyitrai Noel sportoló érdemelte ki az elismerést.

Ünnepi beszédet Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony mondott, aki hangsúlyozta: 1956. október 23. a magyar nemzet történelmének egyik legfényesebb, legtisztább napja.

– Olyan pillanat volt, amikor egy kis nemzet azt mondta az akkori világ legnyomasztóbb birodalmának: „Elég volt!” Ma azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a hősök előtt, akik fegyvert fogtak a szabadságért, és életüket adták azért, hogy mi ma egy független, szabad Magyarországon élhessünk.

Városvezetőnk felidézte a hetven éve történt eseményeket – szavai szerint: “olyan csodát tettek, amit az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelt.”

Hozzátette azt is, hogy “a láng nemcsak a fővárosban égett: a vidéki Magyarország, a kisvárosok és falvak is azonnal mozdultak. Bonyhád is. Nemzeti tanácsok alakultak, a lyukas zászlók mindenütt a szabadság szimbólumává váltak, és az emberek napok alatt visszafoglalták a saját sorsuk feletti döntés jogát. Olyan egység és tiszta hazaszeretet jött létre, amelyre azóta sem volt igazán példa történelmünkben.”

Majd feltette a kérdést: “vajon az a szabadság, amelyért ’56-ban vérrel fizettek a hősök, ma teljesen biztonságban van?” Hiszen – mint fogalmazott – “ma azt látjuk a nemzetközi szintéren, hogy sokak számára valóban semmi sem számít, ami nemzeti. A modern világ fősodratú politikája azt hirdeti, hogy a nemzeti önállóság elavult dolog, és a határokat, a saját kultúrát fel kell áldozni egy arc nélküli európai szuperállam oltárán.”

– Ebben a küzdelemben azonban a mindenkori magyar kormányoknak is történelmi és megkerülhetetlen felelőssége van. A nemzet sorsa nemcsak a külső nyomástól függ, hanem attól is, hogy a hatalom képes-e tettekkel, hatékonyan és hitelesen megvédeni a magyar emberek érdekeit. Nem elég a szavak szintjén harcolni a szuverenitásért; a felelős kormánynak olyan gazdasági, oktatási és kulturális környezetet kell biztosítania, amely valóban megerősíti a nemzetet, megtartja a fiatalokat, és nem hagyja kiszolgáltatottá tenni az országot. Ha a kormányzat nem képes valós védelmet nyújtani a nemzeti értékeknek a mindennapokban, akkor a függetlenségünk kiüresedik, és a szabadságunk csupán illúzió marad – hívta fel a figyelmet.

Filóné Ferencz Ibolya történelmi visszatekintésében arra is felhívta a figyelmet, “nem feledhetjük, hogy pontosan 50 évvel a dicsőséges forradalom után, 2006-ban, a hatalom újra a saját népe ellen fordult. Az akkori baloldali kormány, élén Gyurcsány Ferenccel, nem tankokkal, hanem gumilövedékekkel, viperákkal és lovasrohammal támadt a békésen emlékező magyar polgárokra Budapest utcáin. A szemkilövetések, a megnyomorított sorsok és a koncepciós eljárások mindenkinek megmutatták: a módszerek visszatértek. 2006 ősze a modern magyar demokrácia legvéresebb és leggyalázatosabb időszaka volt, amely egyenes ágon kötődött az pártállami múlthoz.”

Ugyanakkor az utóbbi 16 év kormányzati eredményeire is kitért. Véleménye szerint ez “egy olyan időszak, amely a nemzeti büszkeségre, a szuverenitás megalkuvás nélküli védelmére és a családok megerősítésére épült. Ez a másfél évtized megmutatta, hogy Magyarország képes a saját lábára állni, képes nemet mondani a birodalmi központoknak, és képes a saját útját járni. Az IMF-hitel idő előtti visszafizetése a 2010-es évek elején, a devizahitelek forintosítása (ami megvédte a lakosságot az árfolyamkockázatoktól), valamint a külföldi kézben lévő államadósság arányának csökkentése a lakossági állampapírok javára. A kiépített családtámogatási rendszer, a szigorú migrációs politika és ezzel összefüggő közbiztonság és határvédelem. A lakossági energiaárak rögzített áron tartása. A munkanélküliség jelentős csökkentése, segély helyett munka, a nemzetpolitika – mind mind olyan intézkedések, melyek ezt igazolják.”

– 2026. április 12-én ez a 4 kormányzati cikluson át tartó folyamat megszakadt. A demokratikus választásokon győztes erő a választók egyértelmű többségétől kapott felhatalmazást programja végrehajtására. A választói akarat tiszteletben tartása számomra azt jelenti, hogy a kormánynak joga és kötelessége a kapott mandátum alapján vezetni az országot és hogy a kampányban elhangzott programok, ígéretek megvalósulnak. Mit tapasztalunk a mindennapokban? A közösségi médiára épülő stratégia, – valós cselekvés helyett – néhány másodperces videókra, folyamatos politikai feszültségkeltésre, hangzatos szlogenekre épül. Ma már azt is látjuk fél évvel a kormányváltást követően, hogy az elért eredmények, a kivívott gazdasági és politikai önállóságunk nem magától értetődő adottságok, amelyek örökké megmaradnak. Valóban erre szavazott a többség? – tette fel a kérdést.

– A kommunista rendszerben idegen érdekeket követve Moszkvának akartak megfelelni. Eltiporták a szólásszabadságot és bebörtönözték az ellenzőket. A keresztény és nemzeti identitás és a történelmi múlt teljes eltörlésére törekedtek.

Ma, ahonnan a pénz jön, onnan várják az utasítást. A „cancel culture” nevében bélyegeznek meg mindenkit, aki nemzeti értéket vall. A hagyományos családmodellt, a hitet és a nemzeti kulturális gyökereket akarják relativizálni. Valóban erre szavazott a többség?

A nemzeti szuverenitás kérdése kapcsán úgy fogalmazott: “a nevek, a logók és a jelszavak változtak az évtizedek alatt, de a mentalitás ugyanaz maradt: a hatalom mindenáron való megszerzése, akár a nemzeti érdekek háttérbe szorítása és az elmúlt évek eredményeinek eltiprása árán is. Ha mindent alárendelünk ennek a globalista akaratnak, a hazánk névleg talán megmarad a térképen, de tartalmát tekintve megszűnik Magyarországnak lenni. Egy önálló arc és jogok nélküli tartománnyá válhatunk, ahol a magyar szónak többé nem osztanak lapot.”

– Pedig 1956-ban a pesti srácok és a vidéki szabadságharcosok pontosan azért ontották vérüket, mert számukra mindennél előbbre való volt a nemzet.

Filóné Ferencz Ibolya szerint “1956-ban a bonyhádi emberek is tudták, mi a kötelességük, és támogatták a szabadság ügyét. Minden évben méltósággal és tisztelettel emlékezünk hősi halottjainkra: Szakács Jenőre és Domokos Piuszra.”

– A mi felelősségünk ma az, hogy megőrizzük városunkat a fejlődés és az összetartozás jegyében. Nem engedhetjük, hogy a megosztottság, a szándékosan szított gyűlölet lerombolja azt, amit az elmúlt években közösen, kemény munkával felépítettünk. A bonyhádiak biztonsága, a családok nyugalma és a gyermekeink jövője kell, hogy számunkra a legfontosabb legyen! Én ezért dolgozom.

Végszóként kijelentette: “1956 hősei nem azért adták az életüket, hogy ma szó nélkül, megalázkodva eltűrjük az újfajta elnyomási kísérleteket vagy a nemzeti érdekek feladását. Sem az országot tekintve a Parlamentben, sem a Városházán. Ők a példaképeink abban, hogy a legreménytelenebb helyzetben is ki kell állni az igazság mellett.”

– Ma még elmondhatjuk: Magyarország a magyaroké, a döntés joga a miénk, és a mi városunk a mi otthonunk. Őrizzük meg értékeit, és építsük tovább közösen emberközpontú, történelmi és kulturális alapokon!

Az eseményről készült képek ide kattintva érhetőek el.