Képviselő: Ferenc Imréné
Cím: 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 2.
Telefonszám: 74/ 451 455
Szakkörünk 1980. szeptemberétől változó létszámmal működik. Célja a népi szövő kultúra technikájának és motívumkincsének megismerése, gyakorlatban való alkalmazása. Szakkörünk tagjai között vannak olyanok, akik már sok-sok éve foglalkoznak a szövéssel, de nagy örömünkre mindig van a fiatalabb korosztályból is újabb jelentkező, aki szeretné elsajátítani ezt a tudást. A gyapjúszövés területén a szőnyegszövést kedvelték meg, mely munkákkal több kiállításon és pályázaton vettek részt, ahol oklevelet és díjakat is nyertek. A szőnyegkompozíciók kialakításának módját csak a régi szabályok és motívumok ismeretében tudjuk elkészíteni, hogy azok az új szőnyegek és alkotások magukon hordozzák a mai ízlésnek megfelelően a hagyományos színeket és mintakincseket, ezzel is gazdagítva környezetünket.