Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege:
7. 786. 250 Ft
Kivitelezés ideje: 2013. szeptember 1. – 2014. július 30.
Kedvezményezett: Bonyhád Város Önkormányzata
Bonyhád Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a TÁMOP-6.1.2-11/1 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterekpályázati konstrukcióban. Ennek lényege, hogy az Önkormányzat dolgozói részére olyan programokat nyújtsunk, mely a testmozgás, az egészséges táplálkozás témakörében új ismereteket, tapasztalatokat ad a résztvevőknek. Ezek a következők:
Egészségi állapot felmérés | Egészségügyi szakember által végzett, az egyén egészségi állapotának felmérését célzó, nem invazív beavatkozásokból álló vizsgálatok, úgymint: – testtömeg, – testmagasság, – vérnyomásmérés, – testzsír mérés, – BMI számítás, – CO szint mérés, – anyajegy vizsgálat stb., A vizsgálat eredményeiről az egyén részére az eredményeket tartalmazó értékelő lap kerül kiállításra, valamint az egyén szakszerű tanácsadásban részesül. |
Laikus önsegítés | Kölcsönös segítségnyújtáson alapuló informális önszerveződés, melyben elsősorban a találkozások időkerete az előre eldöntött, a tartalom a kölcsönös szociális figyelem, támogatás, élménymegosztás megvalósulását szolgálja. |
Bicikli túra | Az a sportprogram, ahol a résztvevők meghatározott útvonalon (meghatározott időn belül) kerékpárral haladnak végig kísérővel/vezetővel. Minimum 10 fő/túra. Minimum 3 óra/alkalom. meghatározott tematikákat foglalnak magukba. |
Túra | Az a természetjáró sportrendezvény, ahol a résztvevőknek túravezető segítségével meghatározott útvonalon, (meghatározott időn) belül gyalog kell végighaladniuk. |
Egészségnap | Egy vagy több tématerülethez kapcsolódó élményszerű, tapasztalati úton való ismeretszerzésre is lehetőséget biztosító egész napos rendezvény. |
Fórum | A színtér összes szereplőjét magába foglaló fórum határozza meg az egészség szempontjából legfőbb problémákat, részt vesz a tervezés, a megvalósítás és az értékelés fázisaiban. Hatékony működése/működtetése önmagában is egy tanulási folyamat, alapos előkészítést, tetemes háttér munkát igényel. |
Csoportfoglalkozás | A csoportos foglalkozás hosszabb időtartamú, tematikusan felépített, csoportos munkára épülő alkalom-sorozat. |
Sportfoglalkozás | Olyan sportprogram/foglalkozás, ahol a résztvevők egyéni vagy csoportos formában sajátítanak el/űznek valamilyen sportot a rendszeres testmozgás népszerűsítése érdekében. |