Minden eddiginél több forrást biztosít a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatására a bonyhádi önkormányzat

Minden eddiginél több forrást biztosít a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatására a bonyhádi önkormányzat

Negyven millió – ha a tartalékkeretet is hozzászámoljuk, akkor hatvannégy millió forintot – különített el összesen a bonyhádi önkormányzat az idei költségvetésében a sportegyesületek és a civil szervezetek támogatására. A keret felosztása megtörtént, a támogatási szerződéseket április 4-én adta át ünnepélyes keretek között Filóné Ferencz Ibolya a városházán.

Bonyhád polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, az önkormányzati ciklus elején, 2019-ben már megemelték a civil keretet 6 millió forintra, 2024-ben pedig ez a szám már 8 millió lett. – Nagy eredménynek tartom, hogy a 4 millió forintos korábbi keretet mára már megdupláztuk, méghozzá önerőből. Büszke vagyok az itt működő civil szervezetekre, ezúton is köszönöm a munkájukat és azt, hogy a világjárvány, valamint minden nehézség ellenére szívvel-lélekkel dolgoztak a helyi közösség érdekében – fogalmazta meg a város vezetője, aki a sportegyesületeket említve is a köszönet hangján szólt. A sportkeret is emelkedett ebben a ciklusban: 30-ról 32 millió forintra. Sőt, az idei évben jelentős – 24 millió forintos – tartalékkeretet is elkülönítettek arra a célra, ha valamelyik egyesület osztályt váltana, vagy előre nem tervezhető kiadása merülne fel – ahogy a strandlabdarúgásban jeleskedő Bonyhád BFC esetében is, akik hazánkat képviselik majd a Portugáliában rendezendő Strandlabdarúgó Bajnokok Tornáján június 9-16. között. A csapat szereplését 5 millió forinttal támogatta a képviselő-testület a tartalékkeret terhére. – Az elmúlt napokban azon dolgoztunk – a megannyi feladat mellett –, hogy egy kiadványban összegezzük az elmúlt öt évet. Legalábbis amennyire a keretek engedik, hiszen sokkal több esemény, történés, program és beruházás valósult meg, mint amennyi egy kiadványba beleférne. A több ezer fotó átválogatása közben jó érzés volt látni a közösségi eseményeket, amelyekből ugyancsak több száz történt egy adott évben. Ezek a közösségi programok, események számunkra azért is képviselnek jelentős értéket, mert önökkel, veletek közösen terveztük meg és váltottuk valóra őket. Köszönöm a partnerséget, a közös gondolkodást és azt, hogy együtt dolgozhatunk városunk civil és sport életének felpezsdítésén. Aki az évi több száz esemény láttán és halltán azt mondja, hogy ebben a városban nem történt semmi, az egyúttal az itt működő civil szervezetek és sportegyesületek szerepvállalását is megkérdőjelezi. Bízom benne, hogy egy kampányban tett ígéret soha nem érhet fel azzal, ami az elmúlt tíz év mindennapjainak munkáját jellemezte. Arra hívok mindenkit, hogy folytassuk közösen az értékteremtő munkát – hangsúlyozta Filóné Ferencz Ibolya, majd átadta a támogatási szerződéseket.

Megosztás