Bokor Vilmos 1897-ben született Bonyhádon. Apja a helyi izraelita hitközség tanítója és a Perczel család házi nevelője volt.
A bonyhádi gimnáziumban érettségizett. Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített Piave környéki harcokban súlyosan megsebesült. Leszerelése után 1918-ban a budapesti Tudományegyetem Jogi Karán kezdte meg tanulmányait, ezzel egyidejűleg járt Iványi Grünwald Béla festőiskolájába is. 1923-ban Párizsba ment, és a Julian Akadémián tanult tovább. Hazatérte után még Barta Ernőnél tanult rövidebb ideig. 1924 óta szerepelt a Műcsarnok és Nemzeti Szalon kiállításain. 1927-ben, majd 1929-ben Itáliában járt tanulmányúton. Ez időben készült képein elsősorban régi városrészeket örökített meg. 1929-ben rendezték meg első önálló gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1930-ban képével szerepelt a XVII. Velencei Biennálén. Legkedveltebb technikája az akvarellfestés volt. A II. világháborút követően, dokumentatív értékkel is bíró vízfestménysorozatot készített a szétbombázott Budapest épületeiről és az újjáépülő hidakról. A városképeken kívül a természetábrázolás állt közel hozzá. Képeit jó kompozíciós érzékkel építette fel, és a látványt visszafogott színekkel adta vissza. 1984-ben hunyt el Budapesten.
Hagyatékát, táj- és városképeit a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban kialakított Bokor Vilmos-emléktárlat őrzi.
Bokor Vilmos a város egyik leghíresebb festőművésze. Nem csak városunkban van állandó kiállítása, de a Magyar Nemzeti Galériában is látható festménye.