Lőrincz Aladárné Molnár Vilma 1929. december 12-én született Istensegítsen. A szövés, hímzés családi örökség, hiszen édesanyja és anyósa is művelte mindkettőt. 1949-ben Majoson kötött házasságot Lőrincz Aladárral, aki a szövőszékek készítésének mestere. A háztartás és a gyermeknevelés mellett a szövésnek szentelte minden idejét, mondhatnánk az egész életét. 1963 óta szinte minden országos és megyei népi díszítőművészeti kiállításon részt vett, csaknem minden alkalommal díjazottként. 1966-ban az elsők között végezte el a díszítőművészeti tanfolyamot, azóta is folyamatosan vezet szövő – és hímző szakkört. Neve eggyé vált az országszerte ismert majosi szövőszakkörrel. Jelenleg a Székely Házban hétfőnként tanítja a fiatalokat a bukovinai vászonszövésre.
Lőrincz Aladárnénak több mintagyűjteménye megjelent a 70-es években.
1964-ben kapta első arany oklevelét, azóta több mint 70 elismerést tudhat a magáénak, köztük a legnagyobbak: 1969-ben Népi Iparművész, 1970-ben a Népművészet Mestere cím, “Arany koszorú” életmű-díj, többszörös “Gránátalma”-díjas, Nívó-díjas, Sebestyén Ádám-díjas.
Vilma néni arra törekedett, hogy megőrizze a mintákat, de végül is, amit szőtt, az nem a csupán régiek másolata. Továbbvivője ő ennek a bukovinai szőttes kultúrának. Akkor érzi jól magát, ha csendesen, elvonulva dolgozhat.
Tehetségének és szorgalmának eredménye mindannyiunk kincse.A mintakönyvei alapján sok fiatal próbálkozott és próbálkozik a Bukovinából származó székely minták szövésével. Napjainkban már alig találni valakit, aki be tudja fűzni a négynyüstös szőttesek felvetését a nyüstökben, a régi módszer szerint. Külön nagy öröm nekünk, hogy ő mindezeket még tudja, leírja és megtanítja nekünk.
Nem a közlési vágy volt, ami hajtotta, inkább a kötelességtudat: át kell adni azt, amit tud, amit megőrzött. Önmaga és mások elvárásainak próbált eleget tenni.