„A teremtés mérhetetlen bölcsességét, emberi létünk szebbik felét tisztelhetjük Önökben”

„A teremtés mérhetetlen bölcsességét, emberi létünk szebbik felét tisztelhetjük Önökben”

Idén is benépesült a bonyhádi sportcsarnok a március 8-ai városi nőnapra. 

A résztvevők visszajelzése alapján hatalmas sikere volt a rendezvénynek, amelynek kezdetén Vizin Balázs műsorvezető köszöntötte a jelenlévő 800 hölgyet, majd Szabó Tibort kérte fel, hogy mondja el ünnepi beszédét. Bonyhád alpolgármestere úgy fogalmazott: „ünnepelni, köszönteni egyet jelent a különlegességgel, a rendkívülivel, főleg, ha az ünnepeltek mind fizikai, mind szellemi, lelki valójukban életünk legbecsesebb oldalát testesítik meg. Márpedig Önök, tisztelt hölgyeim, ezt jelentik számunkra, ezt képviselik mind hitelesebben, mióta ember él a földön.” Önök képviselik ezt a teremtő energiát, ezt az egyensúlyra törekvő szorgalmat az esztendő minden egyes napján. Nem csak a hétköznapokban, de ünnepeink, sorsfordulóink idején is Önök állnak mellettünk, előttünk, mögöttünk – ahogy azt az élet kívánja. Hősként, de mégis belesimulva a tettek tengerébe. Kiemelkedő erőként, de mégis a természetesség jegyében állva helyt társként, szülőként, kollégaként éppúgy, mint a szó legnemesebb értelmében vett emberként – emelte ki beszédében Szabó Tibor. – Férfiként a teremtés mérhetetlen bölcsességét, emberi létünk szebbik felét tisztelhetjük Önökben, amiért soha nem szűnő hálával tartozunk mindannyiuknak. Nehéz lenne, és talán nem is érdemes, nem is szabad elképzelnünk a világot nők nélkül, hiszen így épp a lényege, a szépség, a rend, az esztétikum és a szeretet tűnne el belőle. Köszönöm, köszönjük, hogy mindezt megadják nekünk. Isten éltesse valamennyiüket úgy a mai napon, mint áldásos életük minden pillanatában! – tette hozzá Bonyhád alpolgármestere, aki után Potápi Árpád János szólt a jelenlévőkhöz. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, nagy öröm számára, hogy egyszerre 800 hölgyet köszönthet. Külön megköszönte Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony munkáját, aki – a város által szervezett valamennyi eseményhez, rendezvényhez hasonlóan – a március 8-ai program sikeréért is sokat dolgozott. Virágcsokorral is kedveskedett Potápi Árpád János a polgármesternek, akárcsak Szabó Tibor Gergely Béláné Etus néninek, aki a rendezvény legidősebb hölgye volt – vagy ahogy elhangzott: a legrégebb óta fiatal. A köszöntőket követően Király Viktor és zenekara lépett színpadra – nagy sikert aratva. A program zárásaként valamennyi hölgy egy szál virágot is kapott ajándékba a műsor mellett. Sőt, a Rebel Sport Bonyhád jóvoltából ajándékutalványt is átvehettek az érdeklődők.

Megosztás