Áprilistól dr. Németh Csaba rendel a hármas háziorvosi körzetben

Áprilistól dr. Németh Csaba rendel a hármas háziorvosi körzetben

Április 1-jétől dr. Németh Csaba látja el a 3. számú háziorvosi körzet betegeit. Mint ismeretes, dr. Cseh Miklós sajnálatosan bekövetkezett halála miatt megüresedett a praxis. – Miután az alapellátás kötelező önkormányzati feladat, ezért polgármesterként az én felelősségem és feladatom volt, hogy mihamarabb megoldást találjak a kialakult problémára – idézte fel az előzményeket Filóné Ferencz Ibolya április 10-én tartott sajtótájékoztatóján.

Bonyhád polgármestere személyesen kereste fel a rendelőben dr. Németh Csabát és munkatásait, meggyőződve arról, hogy minden feltétel rendelkezésre áll-e a munkavégzésükhöz. Kiemelte, hogy az április 1-jét megelőző időszakban a BO-MED Bt., dr. Kovács Katalin látta el a helyettesítést, amelyért ezúton is köszönetet mondott a doktornőnek és kollégáinak. – Szívből örülök annak, hogy immáron teljes munkaidőben dr. Németh Csaba vette át a körzetet, akinek személyében egy kiváló szakembert, belgyógyászt ismertünk meg. A mai világban nehéz feladat háziorvost találni, ezért is örülök annak, hogy mihamarabb sikerült megállapodnunk doktor úrral. Reményeim szerint a betegek is a szívükbe zárják – hangsúlyozta Filóné Ferencz Ibolya. – Köszönöm polgármester asszony és a város vezetőinek megtisztelő felkérését, igyekszem a legjobb tudásom szerint ellátni a feladataimat – ezt már dr. Németh Csaba tette hozzá, aki korábban a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház főigazgatójaként is dolgozott. Kiemelte, hogy a felkérés összecsengett azzal a döntésével is, hogy visszatérne a gyógyításhoz, a háziorvosi munkához, amely mindig szívügye volt. Őszintén reméli, hogy hamar beilleszkedik, mint fogalmazott: mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellátandó betegek hamar elfogadják őt.

Megosztás