A helyi közösséget szolgálja a megújult Majosi Kultúrház

A helyi közösséget szolgálja a megújult Majosi Kultúrház

Szép programmal avattuk fel vasárnap délután a megújult Majosi Kultúrházat. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan osztoztak velünk ebben a felemelő pillanatban: megtelt élettel az épület. Filóné Ferencz Ibolya polgármester, Potápi Árpád János államtitkár, országgyűlési képviselő és Sárkány Szabolcs, a választókerület önkormányzati képviselője köszöntötte a jelenlévőket. A Majosi Székely Hagyományőrző Egyesület műsora tette még szebbé a mai napot és az a közösségi összefogás, amely az elmúlt években és vasárnap is jellemezte a településrészt. Ugyanis a majosiak finom süteményekkel készültek arra az avatóra, amelyet már mindannyian nagyon vártunk. Ebben az önkormányzati ciklusban több beruházás is megvalósult a településrészen, és a civil közösség, valamint a sportegyesület is jelentős támogatásban részesült. Összesen 421 millió 126 ezer 702 forintot biztosított az önkormányzat 2019-2024 között a majosi városrész fejlesztésére, támogatására – többek között a kultúrház felújításának megvalósítására.

Megosztás