Horváth Klára az idei Merész Konrád-díjas

Horváth Klára az idei Merész Konrád-díjas

Horváth Klára vehette át idén a Merész Konrád-díjat Filóné Ferencz Ibolya polgármestertől az augusztus 20-ai bonyhádi városi ünnepségen. A Bonyhádi Varázskapu Bölcsőde és Óvoda nyugállományba vonult vezetője kiemelkedő és eredményes nevelői, intézményvezetői és közösségi munkája elismeréseként részesült kitüntetésben.

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott programon az önkormányzat és a COLONIA Alapítvány által életre hívott Virágos Bonyhádért! közösségi akció díjazottjait, továbbá a tanulmányi ösztöndíjasokat is köszöntötték. Előbbinél az „Együtt 1másért” Nappali Intézmény, György Krisztina, Rittinger Antalné, Vesztergombi Ádámné, Jaksa Györgyné, a Bezerédj 39. társasház lakói, Selyemné Jung Andrea, Szombath Jázmin és Fazekas Józsefné, Hufnágel Jánosné, valamint Micsku Zoltán részesült elismerésben Lőrinczné Dávid Máriától, a COLONIA Alapítvány elnökétől. Míg Bechtel Gerda Hanga, Berkecz Hanna Csenge, Anta Nikoletta, Varga Marcell és Kis Nikolett a sikeres tanulmányi ösztöndíjpályázata kapcsán vehetett át jutalmat. Az eseményen Filóné Ferencz Ibolya mondott ünnepi beszédet. – Szent István szellemisége, az utókor számára fennmaradt gazdag öröksége áthatja mindennapjainkat – még ha erre a hétköznapokon nem is gondolunk. Nemzeti ünnepeink azonban arról szólnak, hogy valamire, vagy valakire emlékezünk, ami része a történelmünknek, a múltunknak, egyéni és közös sorsunknak. Szent István király több mint ezer éve olyan értéket hozott létre, amely a mai napig igazodási pont valamennyiünk számára – fogalmazott Bonyhád polgármestere. Majd hozzátette, megvalósította egy nép álmát, amely azóta is nemzetünk egységességét jelképezi. Erkölccsel és hittel teli földben ültetett el egy fát olyan gondolattal, hogy gyökerével kapaszkodjon a földbe, de a törzse elég rugalmas legyen ahhoz, hogy ne törjék derékba az idők viharai. Minket, magyarokat már számtalanszor igyekeztek derékba törni, de gyökereinkkel mindannyiszor erősen kapaszkodtunk az anyaföldbe. Ezért van ma jelenünk. A múltunk sokszor meggyötört, de meg is erősített minket. Ezért van és lesz jövőnk. Mindannyiunk feladata és felelőssége nemzetünk jövőjéért cselekedni úgy, ahogy azt Szent István örökségül hagyta ránk. Építeni nemcsak nemzetállam szinten lehet és kell – folytatta a városvezető –, hanem itt helyben, a saját településünkön is. Az elmúlt öt évben is együtt gyarapítottuk városunkat: hol látványos módon, hol a háttérben dolgozva. Tisztességgel, áldozatok árán, sok-sok lemondással, de kitartóan, lelkiismeretesen, annak minden felelősségével, ami ezzel a megbízatással jár. Vannak, akik erre a fejlődésre csak legyintenek, a mindennapok természetes velejárójaként gondolnak. Mások elégedetlenek, mert úgy érzik a mi városunkban semmi nem történik. Június 9-én választottunk és június 9-én újból győztünk, egy olyan küzdelemben, amelyet a részünkről az első perctől az utolsóig a tisztesség jellemzett. Június 9-én minket bíztak meg újból azzal, hogy ezt a munkát a következő öt évben is hittel, szívvel és véget nem érő erővel tegyük. Kedves Bonyhádiak, így lesz! Az Önök döntése világos és egyértelmű üzenet kell legyen mindenki számára: semmilyen szél nem törheti derékba a város elmúlt tíz évének munkájából és eredményeiből, valamint a Szent Istváni értékekből gyökerező fát. Arra kérem Önöket, hogy közösen ápoljuk és óvjuk ezt a fát, hiszen ez jelenti közös jövőnket, ez jelenti a megmaradást és a fejlődést városunk számára. Kötődésünk szülővárosunkhoz, lakóhelyünkhöz sok mindenen múlik. Alakításában éppúgy szerepe és felelőssége van az önkormányzatnak, mint a civil szervezeteknek, az itt élő közösségnek, a családoknak. Ezért is öröm számomra, hogy nemzeti ünnepeinken olyan embereket díjazhatunk, akik az élet valamely területén elért kimagasló teljesítményük alapján példaként szolgálnak valamennyiünk számára. Így történik ez a mai napon is, amikor egy kiváló óvodapedagógusnak, leköszönő vezetőnek, tehetséges fiataloknak és lakókörnyezetüket féltő módon gondozó bonyhádiaknak gratulálhatunk. Ezek az örömteli pillanatok erősítik tovább városunk összetartó közösségét. Kívánom, hogy még nagyon sok ilyen közös élményben legyen részünk! Kívánom, hogy adjon erőt mindannyiunknak Szent István öröksége és készüljünk hittel teli, harcos szívvel és emelt fővel a következő öt vagy akár ezer esztendőre! Isten éltesse sokáig nemzetünket! – emelte ki beszédében Filóné Ferencz Ibolya.
Az új gabonából sült kenyeret Hevér Beatrix evangélikus lelkész, Mészáros Zoltán református lelkész és Wigand István katolikus esperes áldotta meg. A program során a Völgység Néptánc Egyesület Dalköre, valamint a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Völgység Néptánc Együttese lépett még színpadra, kiváló produkciókat bemutatva.

Megosztás