“Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről szóló önkormányzati rendelet alapján – 2024-ben Pétermann Jakab-díjban részesíti a B-SYSTEM Kft-t, több évtizedes sikeres és eredményes vállalkozói tevékenysége, a helyi foglalkoztatásban vállalt szerepe, a Bonyhádi Ipari Park Kft. fejlesztésében végzett szerepvállalása elismeréseként!” – hangzott el a méltatás csütörtökön, azon a hagyományos év végi fogadáson, amelyre Filóné Ferencz Ibolya polgármester a helyi gazdaság szereplőit invitálta a Perczel-kúriába.
Polgármester asszony az esemény alkalmával egy számvető előadás keretében adott betekintést abba, hogyan gyarapodott a város, s miként szervezte az önkormányzat a közösség meghatározó pillanatait a 2024. esztendőben.
Vizin Balázs alelnök a Tolna Vármegyei Önkormányzat képviseletében mondott köszöntőbeszédet, amelyben a vállalkozások fejlesztési lehetőségeit helyezte középpontba. Mint elmondta: a vármegyei közgyűlés annak tükrében hozza meg döntéseit, hogy a térség minden releváns forrást igénybe véve gyarapodhasson. A települések fejlődésében pedig a vállalkozói szféra is kulcsszereplőnek számít.
Beke Ferenc ügyvezető köszönő gondolataiban felhívta a figyelmet arra, hogy a Pétermann Jakab-díj elnyerésében a B-SYSTEM Kft. valamennyi munkatársának elkötelezett tevékenysége tükröződik vissza.
A díjazott vállalkozásról szóló kisfilm ide kattintva érhető el.
Fotók: Ruip Gergő