Háromnapos programsorozaton vett részt Madéfalván Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere – a testvérvárosi együttműködés jegyében utazott Erdélybe, hogy a Siculicidium Megemlékezésen képviselje közösségünket. A vasárnaptól keddig tartó eseményen a kulturális előadásokon túl a hagyományos lovas zarándoklatra és kopjafa avatásra is sor került egykori honatyánk, Potápi Árpád János emlékére. A Szent Anna tiszteletére felszentelt Siculicidium kápolnában szentmisére gyűltek a résztvevők, és január 7-én gyertyás megemlékező ünnepséget tartottak az emlékműnél.
Madéfalva polgármestere, Szentes Csaba beszédében kiemelte, hogy idén szokatlan körülmények között emlékeznek, hiszen nem csupán a 261 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem áldozatainak, hanem Potápi Árpád János emléke előtt is tisztelegnek.
Az egykori nemzetpolitikáért felelős államtitkár munkásságát és életét méltatva kijelentette: számára a “Siculicidium nem csupán egy évszám, nem csupán egy latin kifejezés, számára e szó minden betűje feladat, hivatás és elkötelezettség volt népe iránt.”
A közösség felkarolása kapcsán kifejtette, Potápi Árpád János tevékenysége milyen gyarapító módon hatott a községre és az egész térségre.
“Ma nem lóháton vonult be az emlékműhöz, mert ma már másképp van közöttünk, de érezzük, hogy itt van, tudjuk, hogy itt vagy…
Kedves Árpi! Látod, összegyűltünk itt az emlékmű mellett. Itt vannak gyerekeid, Andris és Kata, itt van a helyettesed, Szilágyi Péter, itt van Ibolya, aki nem csak a polgármesteri munkádat folytatta, hanem fél évszázados barátság kötött össze, de itt van Losonczi Zoli barátod és unokatestvéred is; Kolozsvári Tibi vezetésével itt van sok lovas barát, és idén is megtettük a Szalonka erdő és Madéfalva közötti távot, de itt van Ferencz Tibi is, és itt van sok-sok ismerős és jó barát, akik tisztelnek és nagy elismeréssel vannak munkád iránt.”
Mint ahogy Szentes Csaba is kifejtette, számos erdélyi és anyaországbeli vendég érkezett a megemlékezésre, melynek keretében Madéfalva díszpolgára, Potápi Árpád János tiszteletére állítottak kopjafát.
“Elmondhatjuk, hogy az Erőss Zsolt emlékére állított kopjafa mellett még egy erős ember emlékoszlopa kerül leleplezésre – mindkét ember életútja példaként tud szolgálni számunkra: hogy érdemes élni, hogy álmaink és terveink kell legyenek, és azokért dolgozni, kitartani, kockáztatni, és talán meghalni is csak így érdemes” – zárta emlékbeszédét Szentes Csaba polgármester.