Wass Albert-Nap – Az Országgyűlés elnöke is beszédet mondott az évfordulós ünnepségen

Wass Albert-Nap – Az Országgyűlés elnöke is beszédet mondott az évfordulós ünnepségen

Születésének 117. évfordulója alkalmából tisztelgett a város Wass Albert író előtt, akinek immár 20 esztendeje állítottak szobrot – az országban először – Bonyhádon. A város önkormányzata képviseletében Filóné Ferencz Ibolya polgármester is koszorút helyezett el a Wass Albert-szobornál. 

Az emléknapon Kövér László házelnök is részt vett, aki Csibi Krisztinával, a Magyarság Háza igazgatójával egyetemben mondott beszédet. 

Mindketten az erdélyi író munkásságának magyar kultúrára és közösségre gyakorolt identitáserősítő illetve építő hatását emelték ki ünnepi gondolataikban. 

A házelnök rámutatott arra is, hogy az ország elsőként emelt Wass Albert-szobra Potápi Árpád János öröksége. Az író munkásságát és szerepét méltatva kijelentette: művei példát mutatnak a nemzeti értékek iránti hűségből, emberségből és kitartásból. 

A megemlékezésen tiszteletét tette többek között Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, Orbán Attila elnök és Vizin Balázs alelnök a vármegyei önkormányzat képviseletében, dr. Horváth Kálmán főispán és dr. Zsalakóné Studer Krisztina járási hivatalvezető, valamint dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. 

Wass Albert tiszteletére ez alkalommal egy meseillusztrációs kiállítás is megnyílt a művelődési központban, illetve díjkiosztó ünnepség és színházi előadás tette még méltóbbá az emlékezés ünnepnapját. 

Megosztás