Élményekben gazdag kirándulás Bonyhádon

Élményekben gazdag kirándulás Bonyhádon

A Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete március 18-án délelőtt tartalmas és élményekben gazdag kirándulást szervezett Bonyhádra, ahol Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony fogadta őket. A program célja az volt, hogy a résztvevők közelebbről is megismerhessék a várost, valamint a látó és nem látó emberek közötti érzékenyítés is hangsúlyos szerepet kapott.

A 15 fős csapat elsőként Fazekas József kardkovács műhelyét látogatta meg, ahol a résztvevők – főként tapintás útján – bepillantást nyerhettek a kovácsmesterség ezen különleges ágába. Néhányan ki is próbálhatták a kovácsolás folyamatát, amely különleges élményt nyújtott számukra.

A program következő állomásaként a művelődési ház előtt található Wass Albert-szobrot tekintették meg, amelynek történetét és Bonyhádra kerülését Szabó László ismertette a csoporttal. A szobor története mellett az író munkásságáról és szellemiségéről is szó esett.

Az esemény egyik kiemelt pontja 11 órakor következett, amikor a művelődési házban egy különleges bemutatóra került sor. A rendezvényen a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Központ dolgozói is részt vettek, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a vakok és gyengénlátók mindennapjaiba, valamint megismerkedjenek az őket segítő eszközökkel és módszerekkel. A bemutató középpontjában a Braille-írás állt, amely idén ünnepli 200. évfordulóját. A prezentációt Bálványossy Zoltán tartotta, aki születése óta teljesen vak, ennek ellenére kivételes önállósággal boldogul a mai, rohanó világban.

A bemutató jelentős hatással volt a látó résztvevőkre, akik érzékenyebbé váltak a vakok és gyengénlátók helyzetére. A rendezvény nemcsak informatív, hanem inspiráló is volt, hiszen rávilágított arra, hogy a megfelelő támogatás és hozzáállás révén a látássérült emberek is teljes életet élhetnek, aktívan részt vehetnek a társadalom mindennapjaiban.

Megosztás