Köszönjük civilek!

Köszönjük civilek!

A civil élet szereplőit hívta meg a Városházára Filóné Ferencz Ibolya polgármester asszony csütörtök délután. 

Mint ismeretes, Bonyhád Város Önkormányzatának képviselőtestülete úgy döntött, hogy a város idei költségvetésében 40 millió forintot sportszervezetek, míg 10 millió forintot a társadalmi célú civil szervezetek támogatására különít el, s ezen túlmenően további dedikált összegekkel támogatja a nonprofit szféra szereplőit – így összesen 71 millió forint jut idén a civileknek. A civil források ezúttal is pályázat útján találtak gazdára.

A nyertes pályázók a Városházán vehették át támogatási szerződéseiket, közben Filóné Ferencz Ibolya kifejtette, hogy a városvezetés és az itt élők is hálásak lehetnek azért, hogy ilyen elkötelezett és kiváló civilek munkálkodnak Bonyhádért és közösségeiért. 

Gratulálunk valamennyiüknek és eredményes munkát kívánunk nekik!

Az alábbi táblázatok tartalmazzák az egyes támogatási összegeket:

Megosztás